Vasas Marianna: Egy mazochista vásárló gondolatai

Szeretem, ha bántanak.
Különösen, ha az eladók teszik ezt velem. Vannak persze kispályások, akik udvariasan kiszolgálva keresik vevői kegyemet, és a becsmérlés írmagja sem található bennük – őket igyekszem ignorálni. Már ha egyáltalán lehetséges közönyt gyakorolnom irántuk, és nem az ösztönös, a feltörő undor mérgezi közérzetem.

Euforikus senki-identitásom akkor hágott igazán tetőfokára, amikor betértem abba a Ferenc téri üzletbe. Már megijedtem, mikor köszöntek nekem, de rögvest kisimult minden homlokráncom, mikor – a sorszámhúzás és a gondolatébresztően előadott információnyújtás után – a mindig illetékes és mindig ücsörgő fiatalember kivette a kezemből az interneten kinézett tárgyak listáját tartalmazó, nevetségesen antimodern fecnit. E fehér dologra egyébként előzetes szörfölés során nyertem ki puszta kezemmel az adatokat ajándékozás céljából.

Annyira örülök, hogy szégyellhettem magam emiatt! Hiszen az elektronika fejlődése olyan lebilincselő, hogy rögvest kimosolygást érdemel az a bűnös, aki manapság papirosra pöcköli azt, ami docx-re lenne hivatott.
Vagy valami még fenségesebbre.
Olyan ortodox eszközzel pedig, mint a toll, csak életképtelen ripacsok mászkálnak. Csoda, hogy az ilyenek szabadlábon vannak.

Ezért is imádom az elektronikai boltokat. Az ott üldögélő, fejlődő trendek hullámlovasainak szakértelmét elnézve azt kell hogy mondjam: minden egyes megnyilvánulásuk jogos, amit az álldogálók felé nyújtanak. Hozzáértésük vitathatatlan, stílusuk örök és elpusztíthatatlan, az általuk teremtett miliő bizalmat és harmatozó parfümillatot fakaszt.

– Ugye tudod, hogy azok a dolgok nem itt vannak, és a külső raktár nem itt található? – szólalt meg az illetékesem mellett leledző, talpig úriember.
Reakcióm erre üdvös volt és teljesen önazonos. A helyzet és az, aki voltam első pillanattól szemükben, gyönyörű viseletként omlott reám.

A bácsi, akivel az ‘úr’ főnevet fakító ügyintéző foglalkozott, csak kacagott böszmeségemen. Én büszkén húztam ki magam. Pajkos összekacsintás hímpora szállt a levegőben, és én méltó virág voltam. Magam is meglepődtem, hogy a tucatnyi selejt között ilyen emberi kincsekre bukkanhattam.

Azóta minden nap oda járok, hogy kitéphessék a kezemből az összes színt magában foglaló színű cetlim, és tartalmát, mi fejem fekete fenéjét hivatott szimbolizálni.
Mindig elmondják: ez és ez nincs itt, pláne nem ez, na meg az se; majd kuncognak úgy, ahogyan csak egy szellemi milliárdos képes.
Én magas jutalékkal honorálnám a főnökük helyében ezt az általuk is előszeretettel gyakorolt magatartást, ami eredményeképpen varázslatos megsemmisülésben térhet haza a Vásárló.

Nem is értem azokat, akik az interneten lecsillagozták őket. Én csak ajánlani tudom szabadidőm megédesítőit, és alig várom, hogy az általuk is gyakran látott pénztárcámba bekerülhessen fényképük. Ehhez a Korral haladva be kell szereznem a legújabb mobilt, csak győzzem követni, mi hol lelhető fel, amiről szerencsére sosem kapok tájékoztatást.

Mázsás súly gurult le szívemről a pillanatban, mikor szembesültem vele: vannak még ilyen Emberek.
Csak velük kerek a Föld, és ha bármikor elveszne a porszem-érzetem, amit áldott kacsójuk seper a földre, emlékeztessen valaki: szeretem, ha semmibe vesznek!
Éppen ezért ajánlom ezt a kilencedik kerületi üzletet Mindenkinek.
Ha körülöttem teremne egy semmirekellő, a hidegrázás tétova kínja vélhetően felemésztene. Nem is merek belegondolni, hogyan reagálnék a néhányak által csak „normálisnak” becézett, gusztustalan viselkedésmódra.
Nekem a fentebb említettek az Emberek. Minden más vélemény csak egoista sebnyalogatás egy olyan felületen, ahol túl vastag a bőr.
A vásárló a bájt nyújtja nekik, ők pedig a nagybetűs Gigabájt. Azt a végtelenül eredeti és összetett mentalitást adják ők, ami első látásra ítél, misztikus aromájú földbe döngöl, és véletlen sem tükrözi ezt az elfajzott világot.

*Első közlés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük