Vasas Marianna: Gondolhatatlanok

Hajnal.
Éjgubóban alszik még.
Reménylése hamvas-kék.
Nyomot nem karcol rá
idő, fény sem.
Mi is az a végtelen?

Idő és tér.
Kívül-belül szemerkél.
Első feltalált,
vagy felfedezett?
Mint falevélről elvándorló erezet…
Percek érlelték, de emberek tették
kimondottá.

A tér pedig? Adott, mégis…
Csak fogalmakban létezik.
Jelenség és értelem. Felfogom-e,
vagy csak képzelem?
És a tudatosság illúzió?
Nem tehetünk róla, hogy mit is tettünk?
Hogy mivé fejlődött az az ingó,
ám annál szikárabbnak
hitt, szintezett öntudat?

S a hit?
Az talán szilárdabb?
Gyökere a lélek,
törzse a szellem,
lombja az egységélmény.

…Ki volt az első, ki eljutott menny-fényekig?
Megbocsátható-e Istennek, hogy nem létezik?…
Úgy, miként emberek valaha elgondolhatták…
(Túl sok a szög, és túl puha a zsák)
Megbocsátható-e az embernek, hogy túlzottan van?
Az, hogy mit-miért tesz, megmagyarázható?
Felfoghatatlan?

Tudni nem kell. Élni kell.
Vár a nappal.
Vár a hajnal:
Pezsgő szemekkel.

A szívünk éjben élő angyal,
és túl kevés a földi reggel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük