Vogel Róbert versei

tenyered temető
kő és víz
álló világ vagy
testetlen zokogás
árnytalan fekete fa
tenyered temető
kő és víz
fehér vagyok
fehér
legbelül

/anyám sírjánál/

*

rajzolgatok
tollal ceruzával
olyan ez
a vonal végén mindig
van valaki
olyan kukkolásféle
libikókás szimbóleum
rövid értés
hanyatló csend
játék még is
heve hava valaminek
csont és hab
zárvány
pszichés járgány
sose Nap
sose szivárvány
dadogás is alig
kopogni az jó
hátadon
ha a lélegzet hamis is

*

alvó szirmokat perget bőröd
egy sosem volt nyárban
meghal a meggy a szádban
nem eszem és meghalok én is
micsoda napra ébredek még is
csak ne láss
csak meg ne érints

*

nálad maradt a kabátom
emiatt ma megállt az idő
sálam is ott maradt nálad
csomókba köt a szél
feslett vállad már a vállam
kéz meleged üres kráter
hold hátad alvadt homorú
kockák halmaza görget
ócska idő
pedig csak a kabátom maradt nálad
és egész nap esett

*

lényegszerű viszonyom a térrel
egy szobában
egy szobavirág
egy cserépbe zárt világ
szirmok nélküli asszimiláció
ebben a lényegszerű térben
vetem meg ágyam
eresztem ablakom a kinti világnak
tárgyaim naponta írnak
köreikkel adnak és kivonnak
ebben a lényegszerű térben
figyelmem a virág figyelme
amint átsző
szertartássá nevel
és én lélegzem

 

*Első közlés