Windisch József: Autópályán

Amikor az autópályán minden látható előzmény nélkül keresztbe fordult előtte a kamion, P. tudta, mi a dolga. Igazából az ezzel egyidőben a kocsi szellőzőrendszerén keresztül beszűrődő fanyar istállószag, és a felhők közül kibukkanó majdnem telihold voltak azok, amelyek megerősítették a már percek óta érlelődő szándékot. P. egy határozott fékezéssel a leállósáv melletti füves mezsgyét övező palánkot váratlanul megszakító földút felé vette az irányt, s néhány perc múlva már az autópálya civilizációt hirdető monoton morajlását sem hallotta a letekert ablakon át. Mindig is szeretett éjszaka vezetni, s ahogy most haladt, boldogan szívta be a környező földek meleg nyári nap utáni fellélegzésének gyermekkort idéző szagát. Néhány álmos tücsök fáradhatatlanul ciripelt, az erdő felől hullámokban vízszagot hozott a szél, talán patak folyhatott a fák között. P. testét átjárta az a bizonyos jóleső borzongás, amelyről eddig csak másoktól hallott, és érezte, amint maga mögött hagyja gondosan őrizgetett terheinek utolsó morzsáját is. P-nek családja volt, szerette gyermekeit és feleségét, mások talán irigyelték is, ám most, amint visszatarthatatlan nevetés feszítette a mellkasát, bizonyossággal tudta, hogy helyesen döntött: mától minden megváltozik, semmi sem marad úgy, mint eddig volt. Az autót félreállította és szinte futva tette meg a távot az út menti domb oldalában magányosan virrasztó bokorig. Leheveredett a zörgősre száradt fűbe, és arccal az égnek csillagot választott magának. Órákig tartott, míg a tűzoltók kiszabadították holttestét a roncsok közül.

*Első közlés

© Márkus László

1 hozzászólás

  1. Elragadó és sokkoló. Köszönöm

Comments are closed.