Windisch József: Világbéke

A turistabusz a murvás parkolóra fordult, és a kerekek alatt megcsikorduló kavicsok érkezést jelző zaja kizökkentette Helént álmodozásából. Helén néhány éve kiszőkítette a haját, szerette a nagynevű divatcégek táskáit és péntekenként biliárdozni járt főiskolai tankörtársaival, akik közül egyszer valaki így jellemezte őt: kedves lány. Az interneten időnként fotókat osztott meg, amelyeken ő maga mosolyog közismert látványosságokkal a háttérben, ehhez pedig utaznia kellett, így tehát még hobbija is volt.

Kevesen voltak a buszon, többségük unta is már a fárasztó napot, de mivel az idegenvezető szerint semmiképp sem mondhattak le a Jvari naplemente által megvilágított ódon falainak látványáról, kényszeredetten lekászálódtak. Helént azonban fölvillanyozta valami megfoghatatlan dolog, amit jobb híján a hely szellemének szokás nevezni. A több mint tizennégy évszázadot átvészelt ortodox templom a maga egyszerűségében trónolt a hegycsúcson. Nem hívogatott senkit, csak kitárta kapuját, és ez arra sarkallta a plázákban és bevásárlóközpontokban otthonosabban mozgó lányt, hogy elszakadva a turistacsoporttól belépjen. Odabenn félhomály és égett viasz szaga fogadta, valamint a tanácstalanság, hogy mit is kezdjen a helyzettel. Kovácsoltvas gyertyaállványokon mécsesek égtek, melyeket ilyen-olyan imaszándékkal főleg helybéliek helyeztek el itt. Helén idegenkedett az imától, de a gyertyagyújtásban rejlő ősi költészet még őt is megérintette, ezért előkotort zsebéből egy kétlaris érmét, rajta a sárkányt épp legyőző Szent György képével. Bedobta a perselybe, kiválasztott egy mécsest és már majdnem meggyújtotta, amikor megállt a keze a levegőben. Valami cél mégiscsak kellene. Legyen mondjuk szerencsés utazás? Vagy végre egy tartós udvarló? Nem, ezek túl hétköznapiak, most valami nagyszabású dolog kellene – és ebben a pillanatban el is határozta: világbéke. Már gyújtotta is a kis lángot.

Ugyanebben a pillanatban Floridában a Cooper lányok mégsem verték le a dagadt Owen szemüvegét. Egyszerűen meggondolták magukat. Az orosz éjszakában az elnök a gyerekkoráról álmodott, és fölébredvén táviratban azonnali egyezséget ajánlott az Ukrán vezetésnek, s ha már itt tartott, az észak-kaukázusi köztársaságocskáknak is. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei bevetés kellős közepén műszaki okokból visszarendelték a szíriai Rakka városától végső leszámolásra készülő egyesített bombázó köteléküket, amit az Iszlám Állam vezetői az isteni könyörületesség jelének véltek, és még abban az órában letették a fegyvert. Mexikóban reggelije mellől riasztották a börtönből többször szökött, rettegett drogbárót, hogy hóhérai együtt énekelnek a völgyhídról ledobni szándékozott fiatalokkal, de hiányzik egy testes bariton. Zsidó telepesek hagyományőrző köre hirtelen ötlettől vezérelve táncmulatságba hívta a környék palesztin hajléktalanjait. Afrikai kiskirályok és hadurak Szomáliában közös strucc-grillezést hirdettek, de végül inkább megkegyelmeztek szegény madaraknak, és sült banános maniókagyökérrel ünnepelték a Szeretet és Harmónia Afrikai Államközi Kommuna váratlan létrejöttét, amely hírt még Észak-Korea Svájchoz csatolása sem tudott elhomályosítani. A világ szerkesztőségei és hírügynökségei napokig csak kapkodták a fejüket, míg végül összeállt a mozaik: Káin és Ábel óta először béke van az egész földkerekségen.

Helén máskülönben inkább szerény volt, de amikor meglátta reggel a Nők lapja címoldalát betöltő „VILÁGBÉKE” feliratot, bizony nem állta meg, hogy ne töltsön fel profiloldalára egy újabb képet, amint a mécsestartón lobogó lángocskák fénye az ő somolygó arcára vetül. Csupán annyit fűzött hozzá: „Én voltam.” De ez most sem érdekelt senkit.

 

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. De ez most sem érdekelt senkit.. 😁

Comments are closed.