Kukorelly Endre versei Asperján György versei Fellinger Károly versei Filip Tamás: Szolgálati közlemény Veress Tamás grafikái Kocsis Tibor: Paradicsomleves Erdős Virág: Ma Bányai Tamás: Lány a placcon Nagy Bandó András: Holdarc Bátyi Zoltán: Nyakkendős ponty Oláh Tamás: Az idő bolondja Márkus László: Napló a mának Kocsis Ilona kollázsai Windisch József:Tovább…
Én senkivel sem üldögélek (Egy) Semmit nem használok fel ha tudok, amennyire tudom. (Kettő) Én senkivel sem üldögélek. Egy bánatos vers, de aki írta, jól van. Most vacsorázik. Most valami másba kezd. Neki így épp megfelel. (Három) Amikor boldog voltam, vagy legalább erre emlékszem, az nem volt jó. A boldogság.Tovább…
Auschwitz Ráérős lassúsággal közelegtek a szerelvények, halálra tömötten. Cammogtak, mintha nem érezne kedvet egy sem érkezni időre jelölten. Úgy álltak meg, mint ki végzetbe zöttyen. Várták őket kutyák, tisztek a rámpán, s unottan a halál még ócska pányván. A gőz fáradtan szusszant. Füst kavargott. A szél futkosott le és fölTovább…
A GONDOLKODÓ* /Iródia 1983-2013,** Hommage a Kassák***/ Mint a hajótörött, tüzet csiholtam, felgyújtottam a fél világot, bűvöltem, mint kígyót, a messzelátót, naplót vezettem jobbkézszabály szerint, szerepet osztott nekem a sós hering, visító malacot heréltem, pedig csak ékezetekkel ellátott szavakat kasztráltam, a hallgatásban magamra sose leltem, így aztán csendben maradtam, aTovább…
Molnár Józsefnek A legboldogabb vonaton szolgálok, ahonnan még nem szálltam le soha. Néha már azt hiszem, ide születtem, egyenruhámat maga az Isten adta. Segítek a felszálló utasoknak, kilyukasztom a jegyeket, gondosan megőrzök minden papír-pöttyöt, mintha ismerném Sándor Györgyöt, fölteszem a csomagtartóra a bőröndöket, és minden kérdésre meg tudok felelni. FejemTovább…
Áthozat Benkő Róbert Benkő Róbert Bori + én Dresch Mihály Élő szövet Fagyhal Grencsó István Itt-ott Június harmadika Kering Óda Bemutatkozik Veress Tamás grafikusművész Életem során a helykeresés, elbizonytalanodás kötelező körei újból és újból feszültségeket keltenekTovább…
Hallgattak a szirénák. A bombázók zaja nem dobogtatta már a szíveket, a fegyverek elnémultak. Véget ért a háború. Béke. Varázserővel bír e szó. Alighogy elhangzott, benépesültek a még füstölgő romok, feléledt az elpusztított város. A föld alól, mint tavasszal a bogarak, emberek bújtak elő. Rongyosan, piszkosan támolyogtak a sérültenTovább…
egy kilakoltatás emlékére ma csend vagyok ma utcazaj ma csöpp öröm ma szörnyű baj ma almacsutka kiflibél ma eldobott nya- lókanyél ma roncs vagyok csak kész tragacs ma szélvédőre kent ragacs ma előrántott karszalag egy zebra aki átszalad ma bús vagyok és elesett ma sajnálatos baleset a seb helyén aTovább…
A traiskircheni menekülttábor főbejáratától mintegy ötven méterre, a Lokalbahn megállójától egy sarokra, két utca kereszteződése képezte azt a helyet, amit a lágerlakók már időtlen idők óta csak placcnak neveztek. A kora reggeli órákban – főleg hétvégeken – a lágerlakók dologra, keresetre éhesen megszállták a placcot. Kisvártatva érkeztek a szőlősgazdák, iparosokTovább…
Az arcod, mintha holdfény volna, a Hold fönn, mintha lámpa volna, a lámpa, mintha serleg volna, a serleg, mintha ezüst volna, az ezüst, mintha tóba hullna, a tóvíz, mintha tükör volna, a tükör, mintha arcod volna, az arcod, mintha márvány volna, a márvány, mintha lelked volna, a lelked, mintha szemedTovább…