A kapu Így állunk némán, bronzba öntve, Annak a kapunak két oldalán. Opálos ég fekszik a csöndre, A homokon lustán kúszik a láng. Tudjuk, érezzük mind a ketten. Üvegesen vibrál a levegő. A fény mindegyre élesebben Rajzolja vázunk vonalát elő. Kétfelől feszítve az íven. Végtelen messze sólyom árnya ing. ÁllunkTovább…
kollázs Josza Buszon haikuiból nárciszok között ma cikázásba kezdett az első napfény szitakötőim zsenge lomb-temetőben semmibe hullnak a szilva illata alvó hídon kocog át rámesteledett esti szél támad kelyhéből a tegnapi lábnyomnyi víznek a hervadt lótusz léptei távoliak fut az éj elé csereszynevirág hullik – szól a csalogány a gyertyalánghozTovább…
P-nek elege volt a világból, az emberekből, a családjából, de még saját magából is. Meg úgy egyáltalán ebből a szarul sikerült napból, bár az fárasztó egyhangúságában legalább a végéhez közeledett. Nem mintha így befejeződhetne, ezt maga is érezte, de az esti rutin nem sok lehetőséggel kecsegtetett. Amúgy is minek terhelniTovább…
A perspektívád csak a virradat Egy biztos pont az eltévedt világban Mert lassan semmi másod nem marad mint benne élned minden kis hibádban A vénség jön s emberré nemesít szemedben szűkül jövőd sápadt képe tisztábban látod ballépéseid és belebotlasz minden semmiségbe ha körülnézel léted romjain ahonnan kiút nincs csak szakadékTovább…
Szombati Gréta vagyok, 14 éves, irodalommániás. Az irodalom minden egyes mozzanatáért oda vagyok, a versért, a prózáért, a költőkért, az írókért. Az írás művészet, ha nem is kézzelfogható. Leírjuk, amit nem mondhatunk ki, barátkozunk a szavakkal, megtaláljuk bennük a szépséget. És ha egy történetből csak egy mondat vagy egyetlen szóTovább…
Leszállóhely Leszállóhelyet keres a szomorúság Az engedélyt meg se várja Lecsap és felhorzsolja Lecsap gerincem vonalára Megrázkódik nagy kinyílt szárnya Majd mint a madár összezárja Zavaros világból érkezett Ő is várt a boldogságra * Kihalt kihalt az ember még állatnak se mondom az ösztön is jobb volna a génjeibe oldottTovább…
Hol vannak már gyermekkorom rongybabái, azok a loboncos fejű, rejtett csodák, akik méregették dülledt, nagy szemekkel, szívdobogás nélkül melyikünk ostobább? Kisimíthatatlan ráncaimat lesték, ők égtek, míg én sejtettem a lobogást, szájuk széles mosolyú parttalan meder, bentről súgták, a csendet magadért kiáltsd! *Első közlésTovább…
Sehol annyi szeder nincs a világon, mint a nagynénémék falujának határában. Oda szegődtem a nyárra teheneket legeltetni, nyaralni is egy kicsit. A Dereszlán, Henyén, a Kápolna-dombon még a kilátás is megvolt, nem úgy, mint a Sifra alján, de ez utóbbi helyen szebb volt a termés. A vasúti árok partján isTovább…
Írhatnék csókról, szívről, a halálról is szépen, Családról, Istenről, Hazáról. Csak éppen Úgy érezném, egy aranyból metszett szögmérőt Kell használnom, ha dolgozom egy tájképen. Sokszor sok a rímképlet, a smúz és a ritmika, de Néha a kötött kíséretnél vonzóbb az aritmia, Hiszen ezeket úgyis elcsépelték százszor, ahogy A cséplőgép elcsap egyTovább…
Érintés Arcodon játszik az ujjam, fel-alá sétál gyengéden, körberajongja a szádat, elbújik hajad tövében, szemedre szíveket rajzol, megpihen aprócska ráncon, mosoly faragta barázdán engedem, hadd tétovázzon, finoman érinti orrod, lesiklik, simítja állad, kuncogva mögéd lopózik, és csókra cseréli vágyad. * Egynyári szerelem Halovány pír az ég orcáján, kalandja véget értTovább…