Odakinn csendesen hull a hó, a Szent Jakabról elnevezett, málló vakolata ellenére is régi pompáját őrző templomban az újév első esti miséjének végén áldást oszt az ünnepek alatt láthatóan kimerült pap. A kántorban viszont friss buzgóság munkálkodik és máris reggeli világjobbító fogadalmának megvalósításához lát. Elhatározta, hogy meglepetés-koncertet ad, ma esteTovább…
Fázott a rövid ujjú ingben, nem gondolta, hogy május végén még lehet ilyen hideg. Az öreg Ford is nehezen indult, köhécselt egy kicsit, majd feketén gomolygó füstfelhőket eregetve nekilódult a saras utcának. Rosszul aludt az éjszaka, a tegnapi nap járt fejében. Főnökasszonya kétértelmű célozgatásai felborították a nyugalmát. Meg sem fordultTovább…
Helénát, azt a hülye libát – Pénelopé naplójából Az erősek, amilyen merészek, olyan védtelenek. Majd jönnek, ne félj. Botokkal, csörgőkkel, kereplővel. De mi átbucskázunk a fejünkön; te hattyúvá, én vízzé változom, s amíg üldözőink a parton köveket keresnek, én lassan körbefolyom őket. Akkor majd azt hiszik, megfogtak. Pedig én éppenTovább…
KÉNY-SZER Belekényszerültem rég a virtuális térbe. Az elképzelt valóság csak itt ad örömöt. Figyelmet halmozok érintésekért cserébe, míg szótlanság ölel magányos falak között. Konok dacból fordítok a kegyelemnek hátat. Sértettség és közöny: naponta szíven hasít. A fojtó csönd torkában is felduzzadt a bánat: minden pillanat életben maradni tanít. * RégótaTovább…
Olvadás Mi más jöhet a tél után mint a végérvényes búcsúzás ha már a hóember sárgarépa-orrán is örök nyomot hagy a csapodár téltündér egy különös délután és csupán a könny marad a hűvös hiány a csalódás a veszteség nyomán; ez már nem az a szikrázó varázs nem szerelem legfeljebb végsőTovább…
A mindenség övén Komótos csendek ölelnek körül mint karosszék a felpuhult világ csak létezel bele a semmibe az ablakon burjánzó jégvirág mint kulcscsomó a mindenség övén úgy kalimpálsz te rozsdás vasdarab s ha lelked bezárt ajtókba talál a rézkilincs a húsodba harap és feltárul a fagyos gépezet a kerekek azTovább…
Lassabban járok, mégis csak célhoz érek, egyre többet értek, kissé nagyot hallok, már nem vezérel ösztön, az önös érdek az érzékek hiába vonnak rám hálót, szórakozott lettem már-már felületes, és romlik a rövidtávú memóriám, mégis senki előtt se legyen kétséges, átlátok az aranyból szőtt, lyukas szitán, csak szemüveggel tudok olvasni,Tovább…
Tizenhárom éve egy béna fiúval alszom ugyanabban az ágyban. Talán már nőről álmodik. Gyermekem. Istenem. Levegőm. Ránk szakadt pajtában az alkony, ma nyári nap, holnap jégeső. Egy lampionba gyűjtögetem sorba, ami lehetne, ami volna. Kétéves múlt, amikor ruhámban fényesre töröltem neki egy almát. Azóta tartom. Hiába nőtt ki bennünket tucatnyiTovább…
emlékszem padon ült egyedül és úgy havazott mintha az Északi-sark épp mellkasába költözött volna esett az elhagyott városligetre és akarta, hogy hulljon, szakadjon szüntelen, hogy a hó eltemesse örökre, vagy legalábbis míg sarjad az olvasztó tavasz felette írta a kristály alakú verseket melyek sapkájára, kabátjára, és mindent temetve ráestek moccant,Tovább…
Mint oly sok minden, Ruhestein is a te ötleted volt, mert egyszer csak azt mondtad nekünk, ha már itt a tél, ez a sötét január, menjünk egyet síelni, de én ódzkodtam ettől, mondtam, hogy az életben nem síeltem, és ami téged illet, szóval, ami téged illet, nem hiszem, hogy Názáretben,Tovább…