Valószínű, hogy már egy ideje figyeltek, mielőtt megszólítottak volna. Aztán halottam a hangjukat, de még nem ismertem fel, hogy kik is szólítanak, pontosabban, hallottam, hogy valakik kitartóan a nevemet ismételgetik. Feléjük fordulva hirtelen kívülről láttam magamat, mintegy az ő szemükkel, ahogy fekete télikabátomban és ugyancsak fekete siltes sapkámmal feszengek aTovább…

nem vagyok elég a sorsnak a földnek is fájok uzsorással és adóssal kólótáncot járok körbe-körbe egyre ropjuk élete halálra amit holnapra halasztunk rábukik a mára * véred zuhogása dobhártyámat mossa szíved dobogása mellkasom tapossa két kezed bilincse feltöri a vállam add hogy konok táncod mindhalálig járjam * fehér az aTovább…

A fátum árnyékában 1 Sétára hív a szendergő utca, bársony a járda, s fönt selyem az ég, a csörtetés már álmát alussza, s a nappali fény is horkol már rég. Rőt kezű ősz simogatja hátam, levéltetem jajdul léptem alatt, elhalt évszakon tapos a lábam, szívembe mar a múló akarat. LigetTovább…

szemhéj alatt hintója bakján saját inasa az utazó kertjében ő a kertész egy szekér keresztülmegy a szántón csizmájából a beszorult rögöt ahol kiszórja organikus a várakozás hányféle tavasz nyílhat e szemhéj alatt hányféle sírás amitől majd ismét rügyezik amitől tovább amitől mégis * nő ajzott világok étke vagy édeni fészekrakóTovább…

— Tegye már a dolgát, verjen bilincsbe! — Azért, mert a madarak munkaidőben nem csicseregnek? — Egyáltalán, miért nincs itt egy rabomobil? — Éppen egy tárgyaláson vannak, kérem. — A rabomobilok? — Azok. — Na de én tényleg akkora hibát követtem el, hogy beleborzongok! — Mit szólna, ha esetleg nemTovább…

mint a festő a pemzlibe… Hajnalodban, hajnalunkban a jövő is mögöttünk, előttünk pedig megnyúzva a jelen, felkoncolt, felboncolt szavaival naponta lesz úrrá a szükségszerűségeken… Bizonyosságunk katarzisa: a versírás maga, az éjszakai vadászatba képzelt napi metamorfózisa, ami az ájult közöny kiszolgáltatottságából enged, már ha a naiv égieket édes szavakkal sikerült kiengesztelned.Tovább…

Van az úgy, hogy az ember nem tudja eldönteni, melyik ujját harapja, mert mindegyik neki fáj. Így történt ez Durcival is. Kandúrként kapta a nejem az egyik kolléganőjétől, és amikor már teljesen belopta magát a szívünkbe ez az okos, játékos, bohém kis szőrgombóc, Maris néni, a szomszédasszonyunk kiderítette róla, hogyTovább…

Mostanában gyakran álmodik megint. Álmai megszínesítik a hosszú, egyedül töltött éjszakákat, már nem magányos, elfogadta a sorsát, megéli azt. Mint ébren olyan sokszor, éjszaka is emlékezik. Dolgozik az agya, eléje vetíti a régmúlt képeit. Ezekben az álmokban van, hogy valós események idéződnek fel, máskor pedig fantáziája játszik vele, és filmszerűTovább…

Vadlibák Ez nem egy kivilágított ösvény. Itt ezerszer követsz el hibákat. Valami titkos ösztön vezet, mint az éjszakában a vadlibákat. Ahogy állunk a koromsötétben és ők jóval felettünk repülnek, csak a surrogó szárnyuk és hangjuk adja hírül, hogy előkerültek. Miféle nevenincs bátorság ez, hogy nem tudóikét a halálnak, ha viharTovább…

Mikor hajóm szélvihartól űzve a jeges tenger közepéig ért, mint kifulladt kopó vadászat végén orrát magasra tartva jégtáblának dőlt. A fedélzeten már csak én maradtam, sok volt útközben az ember veszteség, behúzódva a rakodótér sötét fülkéibe még melegen tartott a trópusi vér. Lehelet pára a sűrű deszkák alatt, csapóajtón túlTovább…