Derekamat, nem a kezem kaptad el késő délután. Úgy csókoltál, összekoccant fogunk és nyelvembe haraptál. Haraptad a nyelvem és a szám, közben gyűrted a ruhám, hiába vasaltam egész délután. Pár hajszál az ujjaid közt maradt, és kigombolódott végül a ruhám. Jobbnak láttam levenni, már úgyis összegyűrte a délután.Tovább…

Semmi A messziség szélére ül a lélek, hol a puszta magány őgyeleg, vissza rá, régi messzeségek néznek, hátrahagyva a szülőhelyet, hol arcára folyt a sötétség fátyla, és hol nem volt már kit szeretni, az időt lassú csendjeibe zárta, s tenyerébe olvadt a semmi. * Kikötődben Hullámzik volt idők peremén azTovább…

TORTUGA Egy kőteknős szerenádja felveri a város porhullámait. Földre hullanak az angyalok összetörten fekszenek, de ő csak marad s majd lassan tovább mászik. * SZEMETEK szűkmarkúan mér az est tenyerem felfelé tartom, jéghideg testem föld s takaróm búzatáblák, a kevés csillag kitüntetésként fityeg, kukásautó zaja eszembe juttatja, hogy itt maradt,Tovább…

/Tovaszállt megannyi korszak, s nem maradt más csak a borszag. Teli kupát nem találnék… Képsort lüktet a halánték. / Ülünk egy vonaton, zakatol monoton. Barlangfirkák, jelek hiába figyelek… Az értelem elveszett, csúf valóra festék szett. Mondd, ki az aki vezet? (51-es övezet) Mint ezer nap karátja a lángot gömbbe rántjaTovább…

Tartozom még a szerelemnek Gyermekdeden egyszerű dallal, Amimben a csók nem hazugság, Amiben szállni tud az angyal. Ettől a nagy kufár világtól Eltávolodva szép szeretni, Ahol nem jön a végrehajtó Rajongásunk árát beszedni. Tartozom még a szerelemnek Palástos, féltő rettegéssel. Hiába érzem, hogy közelgesz, Én már öregszem, jaj, ne késsTovább…

Te vagy – Evokáció Radnai István verssoraira –                                                      „magad vagy kit restellsz összerakni                                              s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”.                                                                                              Radnai István  Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök emléke vonszol bezápult, bomló, halódó sorsbólTovább…

Rés A költő otthona gömb-alakú [1], magában él, elhagyatottan, önmagától kérdez, amit lát és hall saját magára sugárzik vissza, amiről nem álmodhat, arról képet festeni nem tud, amit elhagy homályban marad, a jelenvaló átélése nélkül élménye nem keletkezhet, finom műszere a változást nem mérheti, a szín forog körülötte üresen, nélküle.Tovább…

A tanítvány ismét felment a hegyre s megállt a mestere előtt. A mester egy napsütötte sziklán ült és nézte a völgyet. De nem csak azt, ami közvetlen a hegy alatt terült el, és aminek a közepén egy város épült, hanem az összes völgyet és az összes várost, ami a horizontigTovább…

voltál olyan fáradt, hogy a parancsot kiadta a fej, de nem mozdult a láb, a kar, a test? hogy elérhetetlen távolságra került minden, volt veled úgy, hogy elhagyott az Isten? voltál olyan fáradt, hogy a mindegy is mindeggyé vált, hogy az akaratod a valóságtól hámlott, s hogy bőrcafatként hullott leTovább…

mint a várható végeredmény ha négy egyes harcol az első helyért olyan mindegy már egy holdfényes éjszakán az elhalló szélbe suttogom-e neved titkolva az okot amiért fáj hogy kezdetben lazán majd kérges szívű hóhérként durván űzött a rég kihűltnek vélt hajdani vágy amiért eszembe jutottál és szöges korbácsként bántott aTovább…