Ringanék Föld karjaiban, együtt forognék folyó hullámaival, virágok édes szirmai közt lelnék gyönyörűséget, széllel ölelkeznék nászi táncba, oly szép áradással, hogy minden elmaradhasson, mi bilincset vethet rám, ragyoghassak a sötétben, távol a hanyatlás hálóitól, mosolyba öltözhessek, láng szépségem legyen a gonoszság üszkei között. Hol szeretet van, szitakötő szárnyakat sem törhetnekTovább…

versek Thomas Bernhard nyomán a fülesfotelben azonos irányba megyünk bizonyos ideig bizonyos emberekkel aztán más irányba megyünk föleszmélünk és más irányba megyünk hátat fordítunk bizonyos embereknek vannak bizonyos jogaink azt gondoljuk aztán kiderül nincsenek jogaink viszont van hátunk így aztán lehetne fát vágni rajta vagy lehet hátat fordítani ez azTovább…

Sorsom büszkeségtől bélelt, szellősen bús ballonkabátjába bújva, elrévedek néha a jövőm ködébe, és keseregve kínoz, ha hamisan hazug, híg hiányokkal hemzsegő képe meggyűrve, mint tépett, eszméletlen elvek megkopott, megfakult térképe jelenik meg nekem: ez halottnak vélt hitem halhatatlan fénye. Ez az útravalóm, mit kegyosztó kényébe, öldöklő pillantások között csomagolt azTovább…

attól hogy a május gyilkos és belevirágzik szívedbe nem vagy soha egyedül  viking külsejű angyalok tartják a föld ős oszlopait talpaid alatt bár a hegyek még föléd nőnek s lábaik a puszta rojtos szőnyegén kiáltásod mint millió madár fölreppen és utazik a kék színű ólomüvegen hol betekint az Öregkorú ésTovább…

Pirkadatkor, mikor még alszik a város, Az éj a hajnal színével épp határos Fordul feketéből kékbe majd bíborba, lilába, aztán narancsba vész el, váltva magát fehérbe a fény — alszik a város… Pirkadatkor, mikor még alszik a város, édes, könnyű a lég —, mint parfümös dámák egyre ontják viráguk illatátTovább…

A félút. Az eminenciás. A színtelen színek harcosa. A farkas, az egér, a harcsa és a bálna. A szürke az, aki a fekete és a fehér közé állna. Szürke, akit nem vesznek észre Szürke egy erőtlen talán a tévedésre. A köd, a hályog, a por, a hétköznapok állandó jelzőjekor eszükbeTovább…

1. Az évek rakják egyre bugyrát, nem gyűjtött magának soha, a gondok most is földre húzzák, cipeli, s nem kérdi – hova? Ti csillagok, az anyám jussát őrizzétek, hisz kész csoda, hogy békén járt a földi buckák között, bár födte út pora. De olyan szegény soha nem volt, hogy valamicskétTovább…

már majdnem jó de valami még hiányzik ha a kezedet mondjuk az állad alá tennéd a fejedet pedig egy picit oldalra fordítanád ne így ez már sok csak egy kicsit igen így valahogy mondtam én hogy ez a pepita zakó lesz a legjobb a szemed pedig még jobban csillogjon olyanTovább…

csönd van így hajnali négykor a rigó sem dudorász komor az égbolt itt benn moccanatlan hallgat a sötét nem reccsen bútor elinalt a félsz holt költők szellemei sem kísértnek felhőparavánja mögött magában dünnyög a hold bibircsókos arcára bánat költözött tétovázva baktat úgy tűnik útja ma még a megszokottnál is továbbTovább…

Kezdődsz velem Ahogy éled mező és madár, s ahogy fölmosolygod a lombokat, s elér a fény, a Nap élete, s még könnyezed tőlem a gondokat, kezdődsz velem, és tudlak addig míg a láng maga, lobogunk egybe, és vissza hozzánk, szép kártyákból zöld ág, simulok a tenyeredbe. Beken a szád, édesítTovább…