A világ végéig… Elvinnélek egy lakatlan szigetre, Vagy elmennék veled Tibetbe, Elhajóznánk az óceán közepére, Vagy felmásznánk a Világ Tetejére. Szedek neked ezerszín virágot, Elfelejtjük az egész világot, A parton egymásban elmerülhetünk, S éjjel-nappal szerelmeskedhetünk. Vagy vad hegyek hósapkáit nézzük, Alanti múltunk szálait széttépjük, Átölelve egymást szárnyalunk az égig, SzeretkezünkTovább…

a tű fokán nem tudom, még mennyi időm van vissza, de megjárok mindent, amíg csak lehet, s bár a múlandó perc napjaimat issza, mégis arcomat őrzik tavaszi fellegek. Nem tudom, napom még meddig ragyog, s merre tart a hófehér lélegzet, társam sír lesz -e, vagy az angyalok majdan a sötétTovább…

„Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.” (Shakespeare) Szabó Lőrinc fordítása Mi az öregedés? Ki az öreg? Mikortól vagyunk úgymond öregek? Na, és kit érdekel az öregkor, kit érdekel az öregember, az öregasszony? Milliónyi kérdés… ami akárTovább…

Utazom összepakolom az életem, mint egy bőröndöt a hosszú utazás előtt, és megint nem tudom, hogy a fontos dolgok kimaradnak, hogy hiányoznak majd a jelentéktelennek tűnő délutánok, amikor nem történt semmi, csak hazajöttél még, a szótlan csendek, amik őrizték a hallgatás aranyát, és mi felelőtlen tékozoltuk vagyonunk, nem számítva azTovább…

Ez az utolsó nap. Este. Ha holnap nem küldöm be a novellát, tehát egy piacképes írást, olyan lendületes taszítással köszönnek el tőlem az irodalmi rovatból, hogy csak a porfelhő marad utánam. Hetek óta őrlődöm. Általában bugyiban és a rongyosra mosott lötyögős ingemben, a számban elhamvadt cigivel. A cérna, ami azTovább…

Eltévelyedten Mások kimondott szavaiban Sápadtan és elesetten, Érthetetlen Hihetetlen, Ne hidd mi történt, mások Szenvedésében Találod magad, Eltévelyedten Vétkes bűneidben Az árnyékká változó fényben Magadra húzott lepel A végtelenben Belehajszoltan A kőszivűek rangkórságába Egyedül maradsz magad Az “álom” büszkeségben Az elhaló nappal múlsz el Az éjszaka szárnyain A szótlanok némaTovább…

nem vagyok érdemes – hogy otthonomba gyere – titkárod sem merem hívni telefonon – de ha már itt vagy körünkben újra – üzenj valamit – csak erre kérlek – egyetlen mondatot – s én érteni fogom – egy mondat csupán – tőled nekem – megváltoztathatja egész életem – akármit mondhatszTovább…

Zápor-lég fut bőrömig, szúrós fények vékony vonalai gyeplőre fogott arcom vonásaira omolnak, rémítő árkaim mélyülnek, értorlaszaim előtt toporzékolnak hajszolt lovaim, nyugtalanságom patkói vetnek vak szikrákat, csuklómon bilincs, homlokom mögött emlékek ütközete zajlik, rám esik egy csillag, fölemelném, de nem bírom, a százfülű csendben durva hangokat tanulok, a hasadt szavak maradnakTovább…

– Montázs – hangulataimból – Te, ki a földet, eget és vizeket ezüstös fényeddel óvod az időtlenségnek, és esténként újra gyújtod az ég lámpásait, hol csillagok őrzik az isteni holdfényt, miért borítottál fekete fátylat árva anyákra s férfiszívekre, kik hősként éltek és szeretni jöttek? Miféle átkozott világ ez, ahol aTovább…

egy kicsit túl nyafogós voltál a szemed kert benne szentjánosbogarakkal a közepe vízesés aljára ejtett fehér kövekkel mellém bújtál az sem számított hogy a reménynek szárnya nőt furcsa érzésekből apró tintapöttyökkel óvatosan kisurrantál csak egy lepedőben pőrén kacagva puha talpakon és én csak vágytam utánad e bolond világ alól emlékszelTovább…