szemében          gyúlékony           tüzes                    álom félszeg                 vágya                    tánca                    sejlik szenvedély        parazsa                piroslik                 arcán éled                      izzik                       némán                 ragyog   *Weöres Sándor azonos című verse nyomán.  Tovább…

Csengettek. Megjött Irma, a zongoratanárnő. Beviharzik, lehuppan mellém. Alattam forog a zongoraszék, előttem a fekete pöttyök és vonalak értetlen összevisszasága. Kezdeni kéne, én próbálok időt nyerni, úgy, hogy ellapozom a kottát a jó oldalról, aztán úgy teszek, mintha keresném. De a metronóm nem vár. Úgy érzem magam a ketyegéstől, minthaTovább…

Enerváltan lépett ki a zuhanykabinból. Nem törölközött meg, csak maga köré csavarta a puha textilt, a mellénél megcsomózta, aztán visszament a hálószobába, és az órára pillantott. „Pár perc múlva három. Lassan indulnom kell! Nagy a forgalom, egy óra is lehet, míg odaérek – vett mély levegőt a nő, miközben ujjaivalTovább…

Magasfeszültségű vonalaid formát vesznek fel, hangulataid, érzéseid festő-lázadban válnak a kép részévé. A természet szuggesztív vörösei, zöldjei és sárgái, mint szenvedélyed másai kerülnek festményedre.[1] Lágy ívelésű, asszony-mosollyal terül eléd a messzeség, mögötte a sárga izzásgolyó uralja az eget. Alig kivehető szürkülő alakok sziluettjei rajzolódnak ki megszelídült lobogása előtt. A színekTovább…

– Mit csinálsz? – kérdeztem tőle, amikor a második doboz altatót kezdte eszegetni, mint valami cukorkát. – Szeretném végre kialudni magam – mondta ijesztően nyugodtan, pedig néhány órával előtte csaknem egymás torkának estünk. Bekísértem gyomormosásra az ügyeletre. Jól letoltak, mert nem hívtam mentőt. „Na, mosolyogj már egy kicsit!” – mondtamTovább…

Az embert kergeti az idő, lépni, tenni, dönteni, szeretni, túl az első visszariadáson, ültetett szavakat viharok között újratölteni, a változó ég alatt ismét kezdeni, színlelni felejtést. A naptárról annyi lapot téptem, a vénség képe lóg szemem előtt, szédít a megállíthatatlan körforgás, a végtelen faláról porszemként hullok. Fosztott gyökereimen anyám könnyeiTovább…

Anyám elé csúsztatom a fotót, ami tegnap készült rólunk a keszthelyi sétányon. Már hónapok óta gyűjtöm az erőt, hogy elmondjam neki, van valakim. Végre, nekem is van valakim! Azaz, dehogyis valakim, ő nem egyszerűen csak valaki, hanem a legtökéletesebb és legkedvesebb férfi a Földön. És még vonzó is. – EzTovább…

– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szívekben mintha csak suttogó áradó halk imák mintha csak áhítat mintha idilli volnaTovább…

Koranyári szombat délelőtt volt. Kivételes nyugalom lengte be a Tisza partjának ezen szakaszát. A nyárfák hatalmas hópelyhekre emlékeztető, könnyű szöszei úgy repültek a levegőben, mintha felültek volna ez erdei madarak koncertjének dallamaira, és ahogy azok eljutottak a legeldugottabb zugokba is, úgy jutottak el mindenhová a nyárfaszöszök. Pelyhes volt tőlük mindenTovább…

és ketten. vagyunk sötétbarnán ölelkező szemeinkben Áradó lustabarna örömben, pupilládba szorul a tágas pillanat! Vele mozdul a világ, vele mozdulok én is – fekete cseppje fickándoz : összeszűkül, kitágul újra! Megmerülök. Bársonybarna tükörtó közepén a mélység Medrünkben lágyan fürdőzik a meztelen, parttalan meleg. lassan készül, fészkelődik, hangolódik rám, színesül aTovább…