Aknai Tamás: Harc az angyallal. Kassák a Zarándok Galériában

Borsos Miklós diópác rajza (1975)

 

Miközben az egykori szekszárdi zsinagógában, Művészetek Házában Borsos Miklós kiállításán éppen most látjuk ezt a bizonyos harcot, Pécsett feltűnik könyvcímként is. A Litera-Túra 2017-es kiadványai között jelent meg Kassák Lajos: Harc az angyallal – 77 vers című kötete, amelynek érdekessége, hogy szerb fordításban is olvashatók a kötetbe felvett versek. Mi juttatta eszembe, hogy volna mit mondanom a kis kötet megjelenése okán, amit a pécsi Zarándok Galéria november közepén rendezett kis baráti találkozóján nyomott kedves ajándékként a kezembe Márkus László, a kötet szerkesztője. Beszélgetnünk kellett ott Eszteri Zsolt figurális és fakturális összetettségük ellenére is konstruktív képeinek ürügyén Kassákról, a pécsi múzeummal sajnálatosan megszakadt kapcsolatáról, ami magyarul annyit tesz, hogy szakmai-politikai előítéletek lehetetlenné tették a Kassák életmű megszerzését, amelyre egyébként a költő-képzőművész és a múzeum is készen állt. Szíven ütöttek a Kassák kötet mottójának szavai. „Számláld meg ágaimat, mindenki ismerőse és mindenkinek idegen, stb…” Mi fejeződik ki ebben a felismerésben? Hogy szerbül is olvashatók a Kassák versek? A századforduló idején, kiváltképp az utána következő két évtizedben Keletközép-Európa kultúrái az Osztrák—Magyar Monarchiához kötődés élményköréből is táplálkoztak, és ebben benne volt a hozzá tartozás, annak minden nyelvi következményével, és az is, hogy a Monarchia ellen küzdöttek a nemzeti önérvényesítés értelmében. Ezen kívül kaptak egy sor erős kultúra közvetítő impulzust, bécsi, prágai, budapesti, trieszti hatást, melynek ellenhatása ugyancsak erőteljes nemzeti, humanisztikus, morális és forradalmi teljesítményekben fejeződhetett ki.[1] A szerb Zarko Vasziljevicset például nemcsak a nyugatos magyar költészet hatása érintette, hanem közvetlenebbül Kassák Lajos és csoportja, vagyis a magyar aktivizmus avantgárd expresszionizmusa is. A szabadvers az egyezések egyik felülete volt, de az újvidéki magyar expresszionista közösség személyes befolyása is, amit bizonyít, hogy Csuka Zoltán Út című folyóiratában Vasziljevics a maga szerbről lefordított verseivel is szerepelt. Vujičić D. Stojan idézi egy önéletrajzi vallomásában: „1918 végén Belgrádban néhány szerb és horvát költőt találtam, akik a jugoszláv irodalomban egész új korszakot nyitottak. Közöttük voltam én is. A konzervatív irodalmi körök vádat emeltek ellenem azért, mert irodalmunkba — Ady Endre költészetét vittem. Minekutána egész régi irodalmunkat felforgattuk, ismét elszéledtünk a világ négy tája felé, s így 1919-ben Párizsban, »az ámulások szent városában« tűntem fel.”[2]  Érzékeny pillanatban következett be a kis kötettel a találkozás. A napokban fejeztem be egy könyvet a művészettörténész Beke Lászlóról, amelynek mélyen elrejtett utalásrendszerében bizony a Kassák életműből is felvillantak motívumok.

 

  Nagy András (1943-1994)

 

Az egyetemen Nagy András évfolyamtársunk, barátunk, vagy nwa, ahogy aztán a Beszélő rovatvezetőjeként megjelent a szignójával, sok titokzatos ténykedése között kapcsolatot tartott Kassákkal is. Megszervezte a látogatást hozzá a Bécsi úti lakásukba, ahol magunk sem hittük el, hogy a viaszosvászonnal letakart konyhai sámlikon ülve hallgathatjuk a Mestert. Aki egyebek mellett az szovjetorosz TU 144 (Konkordszkij Tupoljev) és a valóságos angol-francia Concorde[3] formatervének hasonlósága alapján a légcsatornát nevezte meg az ihlet itt említhető egyetlen forrásának, a forma eredetének, miközben nem kifejtve, de tökéletesen érthetővé téve avatott be bennünket a haladó hagyomány ellentmondásos természetébe, és felfortyanva emlegette, hogy ami hagyomány, az nem lehet haladó, ami meg haladó, az nem lehet hagyományos. Így valahogy. Látnoki volt, hiszen Kassák 1967-ben meghalt, mi 1968-ban végeztünk az egyetemen, jómagam könyvtáros voltam akkor már Dunapatajon, a TU 144 meg 1968 szilveszterén szállt fel először. A Concorde csak 1969 márciusában. De Kassák 1966-ban már tájékozott volt a hangsebességet átlépő utasszállítók építésének terveiről. Az orális előadás folklorisztikus homályában mindez ma már éppolyan törékeny, támadható, hihetetlen, mint Gerlóczy Gedeon elbeszélése egy valaha olvasott céduláról, amelyben mintha Csontváry értekezett volna egy, a Tarpatak völgye a Tátrában kép köré teremtett rivaldáról, amiben a villanykörtéket egyenként be és kikapcsolva körbe lehetett volna futatni a megvilágítást a kép körül… Komplikált. Aminek közvetett valószínűsítésére Csontváry egyetlen szava, a leírt, idézett „parla!”, „beszélj!” szolgál.[4] Jó kis eszmetörténeti tanulmány kiindulópontja lehetne ez az olasz szó. Nyomába is szeretnék szegődni, de most a kis Kassák kötetre kellene figyelnünk elsősorban.

 

Az említett, Bekéről írt kötet címében Kassák Lajos képverse tűnik fel, amit én hátralévő életemben már csak úgy fogok emlegetni, mint „Rohoé é éhogyő”.  Vagyis: „Romboljatok hogy építhessetek és építsetek hogy győzhessetek”. Megjelent a MA, 1922.1 (1922. október 15.) számában. Rohoé é éhogyő? Unokám, az akkor 18 hónapos pécsi kisfiú, Eötvös Gáspár a képverset ezekkel a szavakkal, így adta elő 2017. július 15-én. Gazsi akkor minden szó első szótagját tudta csak kimondani. (A helyzet azóta gyökeresen megváltozott.) A Kassák művet Beke László a könyv Hugo Ball és a Moszkvai dáma című fejezetében értelmezte is, én pedig azért jegyzem le ezeket a sorokat, hogy a könyvben szereplő és vonatkozó passztusokat valamelyest összefoglaljam és kiegészítsem. Beke fejből tudja a mozgalom, a DaDa Hugo Balltól [5] származó alapversét:

 

„Gadji beri bimba
Glandridi lauli lonni cadori
Gadjama bim ber glassala
Glandridi glassala tuffm i zimbrabin
Blassa galassasa tuffm i zimbrabin”

 

A legváratlanabb helyzetekben Beke tucatnyi megnyilatkozása bizonyította, hogy a Dada, mint művészettörténeti irányzat mélyen áthatja a szókincsét, fogalmi világát, magatartását és íráskészségét. Ahhoz képest, hogy mennyire régen foglalkozott már elkötelezetten a Dada problémákkal, viszonylag későn, hosszú érlelés után állította össze antológiáját a Balassi Kiadónál 1998-ban[6]. Rengeteg eredeti forrást fordított magyarra. Nem hiszem ugyanakkor, hogy akár a most megjelent Kassák verseskönyv kedvéért az olvasónak különösebben be kellene mutatni ezt az egyetemes „izmust”, melynek alkotói, alkotásai a XX-XXI. század művészetében és kultúrájában ugyancsak ezernyi formában éledtek újjá.  Ma is itt látjuk magunk előtt építő szándékát, humorát, újításait a költészet, a tipográfia, a fotó vagy a film területén. Nem bújhatunk el előle a század újabb irányzatainak esetében: a pop-art, a happening, a Fluxus vagy a konceptuális művészet egyaránt hasznosította a Dada „feltárásait”. Mindezekkel életünk teljes folyamán aztán szoros kapcsolatban voltunk. Talán ezért is érdemes ezt a most Kassákkal felvetődő kezdőpontot gondosabban körbejárni… Miért a Dada? A kérdésre adott Beke-féle válasz:

 

„Én tudom, hogy a dadaistákhoz nem illik a locsogás, fecsegés, anekdotázás. Úgy emlékszem, hogy az amerikai követség tudományos és kulturális attaséja, bizonyos Csikesz úr, 1977-ben meghívott magához a rezidenciájára. Nekem és munkatársaimnak volt módom elmenni oda és ott filmeket nézni. Hát ott láttam én például a Hairt. Ungváry Tamás ült mögöttem, megjegyzéseket tett állandóan, ő tudott rendesen amerikaiul, értette. Csikeszről közben kiderült, hogy Hamburgba került, ott állítólag megírta a Hot Dog történetét. Mi el is mentünk máskor is Németh Lajossal, aki akkor a főnököm volt. Beültünk a rezidencia vetítőhelyiségébe és akkor ott Csikesz attasé úr azt mondotta, hogy most bemutatok néhány filmkülönlegességet. Valami oknál fogva ekkor Németh Lajos odasziszegte nekem, hogy Laci, mi most már elmegyünk, nekünk ezt nem lehet megnéznünk. Komolyan gondolkodóba estem, hogy mit is kellene tennem. Lajos a főnököm volt, mondtam, ugyanakkor nagyon izgattak ezek a dokumentumfilmek. Németh Lajos máskor is csinált ilyeneket, mert például az első performanszoknál, amikor Révész L. László, Böröcz András a Kertészeti Főiskolán megszervezték ezeket[7], mondanom sem kell, hogy Hugo Ball legtöbbször ott volt a háttérben.

 

De Németh Lajos, aki alapvetően azért nagyon kíváncsi volt ezekre, legtöbbször azt mondta akkor is, hogy ez tűrhetetlen, minekünk innen el kell mennünk. Én meg azt mondtam neki, hogy Lajos ne haragudj, de én itt maradok. Én a Böröczöt, Révészt választom. Nem rúgott ki engem, pedig megtehette volna. Sokszor volt raplis ilyen helyzetekben. Ott volt Körner Éva is a legjelentősebb hetvenes években zajló eseményeken. Komoly művészettörténész a nagy Derkovits monográfiával maga mögött. Azt mondta Éva, Laci, most itt lehet Nam Jun Paikot látni, maradunk. Lajos meg azt, hogy majd meglátjátok, ebből nagy baj lesz. Nyakig vagyok a saját történeteimmel. És nem is egészen találomra, de itt például még Moholy Nagyot is be kell mutatni. A minap még egy fiatal művészettörténész is azt mondta nekem, hogy Magyarországon nem volt dadaizmus. Kénytelen voltam akkor elmagyarázni neki Kassákot, Moholyt, Bartát, Bortnyikot, Kik is voltak a magyar dadaisták. Nagyon sokan voltak.[8]

 

Beke László művészettörténész

 

Én magam  már csak azért is szívesen emlékszem ezekre a dolgokra, mert éveken át együtt rendeztük a Nyolcak és Aktivisták kiállításokat[9] Szabó Júlia kolléganőnkkel[10], akitől eszméletlen sokat tanultam erről a korszakról. És mit tesz Isten, éppen most lett 101 éves a dadaizmus. 1916 július 14-én adták ki első kiáltványukat, amit Hugo Ball írt. Amikjor Kassák belefogott a MA hatalmas vállalkozásába. Minden ellenkultúrák alapjának is nevezhetjük, hiszen előtte, ilyen erővel még senki nem helyezkedett szembe mindazzal, ami addig a jót, a szépet, az erkölcsöset jelentette – elsősorban – a művészetben. Ráadásul ezt egészen rendszerbe illeszthetetlen megnyilvánulásokkal tette. Én nem egészen tisztán találom úgy, hogy Magyarországon az irodalomban jelent meg. Kassák Lajos és Tamkó Sirató Károly szövegében valóban egyértelműen megjelent a Dada, de nagyon sokféle érzület követelt egy vadabb, az élet apriori rendjét kétségbe vonóan reprezentatív formát. Sokak szerint a legjelentékenyebb magyar dadaista alkotás Déry Tibor Az óriáscsecsemő című darabja, amit Olaszországban írt 1926-ban. Elég későn, hiszen akkor már a szürrealizmus is tételesen két éves volt. Igaz, Déry meg harminckettő. És tény, hogy az „első avantgárd” idején  rengeteg író is dadaista volt, Bernáth Aurél, Déry Tibor. Mindenki újat akart, de senki nem tudta, hogy miképpen is kell azt megteremteni. És ilyenek voltak a mi napjaink is, ahelyett hogy a szakmai beszélgetésre készültünk volna, lekötöttek a dadával összefüggő dolgok. Ott volt Gróf Ferenc a Kiscelli múzeumban a Mutató nélkül – G.A. úr X-ben demonstrációval[11]. Megnézheti magát, aki nem látta az év egyik legjobb kiállítását. Nincs kétségünk, az alkotók itt úgy mutatkoztak be, mint kései dadaisták. A GA úr X-ben, Theresias emlői[12], Kassák csinált hozzá címlapot. Aztán itt vannak a számozott versek. Akkora húzás. Romboljatok, építsetek, építsetek, győzzetek! Ez volt talán a legkonstruktivistább dolog, évtizedekig törtük a törhetőt, a történelmet, és világos lett. Be kellett törnie a dekonstrukciónak, mindenki tudja, Derrida találta ki, majdnem ugyanaz, mint a destrukció, a néző szétszedi ízekre a műalkotást, majd összerakja. Az alkotó is.

 

Közben valami oknál fogva nem vétetik észre, hogy a dekonstrukció is csupa szabály szerint megy végbe. A nonchalance nem létezik. Ha szellemi-fogalmi formában, akkor a logika szabályai, ha fizikai-anyagiban, akkor a gravitáció, energiaáramlás, stb. törvényei szerint. Rengeteg dekonstrukciós mutatvány van a reklámfilmekben, ezekben is formaalakítási algoritmusok szerint zajlanak az események. És hihetetlenül erős mindenütt az antropomorfizáció kényszere. Ez is törvény.  És itt van nekünk József Attila. József Attila meg azt mondja: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált.” Meg ezt: „Nappal hold kél bennem, s ha kinn van/ az éj – egy nap süt idebent…” Vagy ezt: „Csak ami nincs, annak van bokra,/csak ami lesz, az a virág,/ami van, széthull darabokra. A Csontváry szöveget dekonstruálva mondom Tót Endre modorában és kicsit Csontváry módra: örülök, hogy most Attila „soron van”.

 

Az építészeti dekonstrukció csupa hegyesszög. „Romboljatok, hogy építhessetek…”, milliom dolog jut az ember eszébe erről. Fiatal régészek szerint van egy irányzat, amelyben a modern épületeket romos állapotban képzelik el, azt tekintik szellemi feladatnak, hogy meghatározzák, milyen lesz az illető épület rom állapotában, rom korában.  Időjáték? Milyen lesz a rom formája újként? Amikor a romantikus Rombauer János a hotkóci Csáky uradalomról festette a képeit[13], vagy a mikor Charles Moreau a tatai műromokat építette[14], megbízóinak valami hasonló érzést, ezek a mesterek az idő hatalmát, az új megbízhatatlanságát, sorsnak kivetettségét kívánták megmutatni. A romantikus rom-motívumnak azonban talán nem annyira a világ pusztulása és alámerülése, hanem az elődökre, az időre való emlékezés bizonytalansága lehetett a mondandója. Érdekes az a párhuzam is, amit a gótikus építészet és a fák között állítottak. Templom az erdő, templom a természet? Caspar David Friedrich több romot ábrázoló képéről szólva a könyvében Beke is érzékeltetett ilyesmit. Ezekről a nyilvánvalóan transzcendentális – metafizikai tartalmakról a Vigilia körkérdésére pedig Hugo Ballal, a dadaista művésszel együtt nyilatkozott.[15]

 

És miközben ezekről töprengtünk, hirtelen beugrott egy megoldás a Kassák féle dekonstrukcióhoz.  Kassák minden bizonnyal a Bibliából idézett, amikor a „Romboljatok, hogy építhessetek…” képverset megcsinálta. Vagy inkább biblia – kommentárt csinált. Mert miről van szó? Azt mondják a farizeusok és az írástudók Pilátus előtt Jézusról, hogy ez az Isten templomának lerombolásáról beszél, arról, hogy lerombolja, majd három napra rá felépíti azt[16]. Ők okozták Jézus vesztét, mindenki tudja a kultúrtörténetből, a bibliából, hogy Jézus, amikor ezt mondta, saját magára gondolt. Arra, hogy meg fog halni, és arra, hogy harmadnapra fel fog támadni. Mert Jézus Krisztus teste és lelke együtt képezik az ember templomát. Az egyház a templom a hit fizikai foglalata.  Rengeteg nyelvi játék van itt. És azt is tudjuk, hogy a zsidóknak egyedül csak a jerusalaimi templom a templom. „Lerombolom az isten templomát?” Valóban istenkáromlásnak hat. Apró, de érdekes adat, hogy a Dohány utcai neológ zsidók engedélyt szereztek ahhoz, hogy szabadjon az ő budapesti zsinagógájukat is templomnak nevezni. Nem tudjuk, van-e a világon még olyan zsidó imaház a jeruzsálemin kívül, amit templomnak lehet nevezni? A második a Dohány utcai. És akkor Kassák? Ő tulajdonképpen – soha nem fogjuk megtudni, hogy valóban erre a bibliai helyre utalhatott, de színtiszta konstruktivistaként és vehemensen azt követelte, hogy az újat a győzelem érdekében meg lehessen építeni. Életigazság és a hit igazsága. Hugó Ballal az összefüggés? Kassák ismerte az összes dadaistákat. Ball 1917 januárjában a Voltaire kabaréban tért meg. Egyebekben vallását kevéssé gyakorló római katolikus volt, aki aztán buzgóan vallásos lett.

 

              

            Kassák Lajos képverse. Megjelent a MA, 1922.1 (1922. október 15.) számában

————————————————————————————————————————————–

[1] Vajda György Mihály, Vázlat a századforduló irodalmáról. Helikon. 1969. 3. 12.

[2] Vujičić D. Stojan, Ady és a szerbhorvát írók. Világirodalmi Figyelő. 1958.2. 133.

[3] A Tu-144-es prototípusa négy hónappal hamarabb jutott el az első felszállásáig, mint a Concorde, de ez nem túl nagy különbség egy ilyen méretű fejlesztésben. Az ipari és katonai kémkedés is ekkor élte “virágkorát”, a felek ismerték egymás fejlesztéseinek részleteit, mégsem állítható, hogy bármelyik repülőgép a másik “koppintása” lett volna.

[4] „[…] Ma, amikor az európai felfordulást a merkantil órával mérik, s bűnbakul Vilmos császárt emlegetik, ez csak arra vall, hogy egyetlenegy ember sincsen, aki látná, s aki az európai kultúrának alapjait vizsgálná, s amikor a virágokat szemléli, az elvetett magra is gondolna. Igen, az európai kultúrvilágnak a magja Rómában lett pácolva, s hogy e pácból mi került ki, azt igazolja a „parla”! […]” A Pozitívum. In:  Csontváry emlékkönyv (Szerk.: Gerlóczy Gedeon-Németh Lajos) Corvina, Budapest, 1976. 102.

[5] Hugo Ball, Die Flucht aus der Zeit, Luzern, 1946. magyarul: In: Szkárosi Endre (szerk.), Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994.15.

[6] Beke László (szerk.), Dadaizmus ​antológia. Balassa Kiadó, Budapest, 1998.

[7] Magyarországon 1977–78 körül kezdték a művészek előadásaikat, akcióikat performansznak nevezni. A kifejezésnek és az új műfajnak a megjelenése a Rózsa eszpresszóban 1976-ban akciókat rendező “rózsásokhoz” (pl.: Halász András, 1000 szó németül a Ganz Mávag Művelődési Központban, 1977).  Hajas Tibor 1978-as varsói Dark Flash akcióját nevezte először így. Ennek fontosságát hangsúlyozta írásaiban Beke László is. 1977–79-től kezdve egyre több képzőművész élt a műfajjal, melyben vizuális művészeti, a narratív, a színházi, a zenei, a rituális/mitologikus, vagy a tágan értelmezett szórakoztató jellegű elemek szabadon keveredtek. El Kazovszkij (1977: Dzsan Panoptikum, játék); Pauer Gyula (1978: pszeudo előadás, pathosformel); Böröcz András–Révész László; Szirtes János (1977–78: műsor); Kelényi Béla (1979: akció); vagy az Indigo csoport egyes tagjainak (Bori Bálint, Böröcz–Révész, Erdély Dániel, Lábas Zoltán, Nemesi Tivadar, Sugár János, Szirtes János) fellépései a Magyar Iparművészeti Főiskola vizuális kísérletek összefoglaló címmel (1980). Megjelentek az első elméleti reflexiók és értelmező műleírások is (Halász András,  A tulajdonságok nélküli művészet, 1979. március 13. kézirat); El Kazovszkij, Néhány motívum a játékhoz, Mozgó Világ, 1978/10.)

[8] Kassák Lajos, Ámos Imre, Anna Margit, Ország Lili, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor, Martyn Ferenc, Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Hantai Simon, Reigl Judit és számos más művész . A Kádár-korszak kultúrpolitikusai gyakran nem értették, vagy a kettős olvasattól való félelműkben betiltották a veszélyesnek ítélt kiállításokat.

[9]  Aknai Tamás, Passuth Krisztina, Brendel János, Szabó Júlia, R. Bajkay Éva, Szij Béla,  Nyolcak és aktivisták. Az MNG és a pécsi Janus Pannonius Múzeum kiállítása. Budavári palota, 1981. február 5- április 26. Kiállítási katalógus. (Szerk.: Éri Gyöngyi), 1981., The Hungarian avant garde: the eight and the activists . Exhibition organized in collaboration with the Arts Council of Great Britain and Hungarian Institute for Cultural Relations. London, Hayward Gallery, February 27 to April 7, 1980.

[10] Szabó Júlia művészettörténész (1939 – 2004) 1962–69 között a Magyar Nemzeti Galériában a grafikai osztály muzeológusa, 1969-től az MTA Művészettörtörténeti Kutatócsoport, majd Kutatóintézet tudományos munkatársa. Az MTA Művészeti Gyűjteményének vezetője. Fő művei: Henri Rousseau (1968); Magyar rajzművészet 1890–1919 (1969); Vaszilij Kandinszkij (1970); A magyar aktivizmus története (1971); Magyar rajzművészet 1849–1890 (1972); Máttis-Teutsch János (1983); Kazimir Malevics (1984);  A XIX. század festészete Magyarországon (1985); A mitikus és a történeti táj (2000).

[11] Gróf Ferenc, Mutató nélkül – G.A. úr X-ben. Kiscelli Múzeum, 2016. október 29. – 2017. január 15.

[12] Les mamelles de Tirésias, Francis Poulenc egy 1945-ben írt opera buffája. Guillaume Apollinaire hasonló című szövegkönyvére épült. Először 1947-ben mutatták be. Kassák Lajos A Tett című folyóiratának első száma (1915. november 1.) közölte az első Apollinaire-verset magyarul, a Saint-Merry muzsikusát, Raith Tivadar fordításában. A kubizmus című tanulmánya a Ma című lapban jelent meg Dénes Zsófia fordításában (1919).

[13] Rombauer János (1782—1849) a lőcsei születésű festő. 1824-ben Eperjesen telepedett le, ott élt haláláig. Művészet 1904. évf. 133—138. , Bayer József cikke, ugyanitt 192-194. , Művészet 1908. évf. 130-131.Lásd: Rombauer János,  A hotkóci Csáky-kastély angolkertje, 1803. In: Ezer év mesterművei. Corvina Kiadó, Budapest, 1987, 259. kép. Fotó: Schiller Alfréd  

[14] Charles-Jean-Alexandre Moreau , Charles de Moreau (1758 vagy 1760) Moreau nevéhez köthető a tatai középkori várkastély átépítése 1803-ban a vértesszentkereszti bencés apátság maradványainak felhasználásával. Ugyancsak az Esterházyak számára tervezte a család nagygannai mauzóleumát, amely a község plébániatemploma is egyben. Lásd: Zádor Anna,  A klasszicizmus és a romantika építészete Magyarországon. Magyar Helikon – Corvina, Budapest, 1981.

[15] http://vigilia.hu/regihonlap/2000/12/kor0012.html (20170711)

[16] Jn 2,13-22. ” A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed? Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.”

*Első közlés