Asperján György: Szerelem oda-vissza

/ Dido és Aeneas szerelme/

Élősködni a másikon,
akár úgy, hogy már mindent neki adva,
Kéjsóvár önzést is tekerni halkra:
mintha a szent volna ikon,
csodálva nézni rejtett éjjelen,
elszánt hittel—egyetlen egy velem.

Mert az övé csak, mi vagyok:
Szívet, lelket áldozva ölelésben,
az egészet odadobva a részben,
s végtelenbe veszni gyalog,
s mindenért mindent kapni, mert saját,
fogoly foglárként élni meg magát.

A gyermek, bár közös remény,
benne másikként csókolni magunkat,
áldozat és eszköz, hogy ránk nem unhat,
kivel, kiből lett ő meg én.
S ez oly tökéletes, míg működik,
s iszonyat, amint az érzés szökik.

Fejet emel a gyűlölet,
körben nézve követel vissza mindent,
mit tuszkolva adtunk látszólag ingyen,
s lesz farkas a gyenge öleb:.
a becézgetett dajkált szerelem:
seb támad kapart, tályogos seben.

MI szép volt, lesz utált salak,
setten torz árnyék, mintha lenne végzet:
visszavenni, mit önként elcseréltek,
a múlt selyme rongy s felszakadt,
ömlik a szenny, mit halmoztak együtt
s szépnek hazudott szerelmes hevük.