Bátai Tibor: Közmagánbeszéd-gyakorlatok

Blanche de Bruxelles

Zavarba hoz, ahogyan szólsz,
ha szólsz, és amiként hallgatsz;
idegesítő, ütemtelen cselek,
mintha folyton árnyékra vetődnék.
Empátia? Éppen most lennél
megértő? Nehogy már helyembe
képzeld magad! Ha sarokba szorítod,
a gyöngytyúk sem válogat elébe
szórt szavak között.  Fair play?
Hát persze! Poszter-mosoly fehére
nem véletlenül innen villan haza:
itt kedvezőbbek a fényviszonyok,
és stoptáblától mentes az egérút.

*

Nem érhet váratlanul

Nyelvemen beszélsz, ellenem fordítva szavaim.
Ha visszatámadnék, saját állásaimat
bombáznám; így csak néhány definiálatlan
gesztusra futja a védekezés látszataként.
Identitásom skalpja régóta ott fityeg
öveden — eltűrhetetlen hatalmi jelvény.
Ötlet kellene, miként kezeljem a helyzetet.
Egymást kioltó praktikákkal lehetetlen
tovább felszínen maradnom. Ideje lenne
végre dűlőre jutnunk egymással. Sarokba
szorítva fokozott biztonsági  kockázat
vagyok. Nem érhet váratlanul, hogy döntetlent
ajánlok, felőlem halkan is igent mondhatsz.

*

Kölcsönhatás

Félrevezetésről papolsz, a látszatok
csapdájáról. Csakis értünk aggódsz, persze,
remélve, így talán sikerül kitörnöd
az elutasítottságból. Elképesztő
a verbális trükk, miként lesz a megoldott
gubanc szálaiból jogot korlátozni
rám vetett béklyó, az átvágott csomóból
meg szóra sem érdemes göb egy cérnaszálon.
Végső érved halántékomhoz szorított
szabadság, csőre töltve. Arcunkon egyfor-
ma döbbenet, amikor üresen kattan.