Bige Szabolcs Csaba: Tavaszon lesz a keresztelő

A bombázások, ágyúzások elcsitultak. Váratlan csend lett. Az emberek lassan merészkedtek elő az óvóhelyekről.
Mihály is kibújt a keskeny ajtón. Szétnézett az udvaron, lenézett a város felé. Mindenütt gomolygó füst, lángnyelvek csaptak ki a házak ablakain, a romok közül.
– Mihály! Mi van kint? – kiabált Juliska.
– Maradjatok még! – válaszolt Mihály – Kinézek az útra is.
A házat is körbejárta. Sehol semmi gyanús, az úton sincs mozgás.
– Gyertek elő!
Felesége, nagyleánya – Rozi, – s az apróbb gyermekek meg egy fiú, aki az utcáról tévedt be, bújtak elő, de a félelem még bennük reszketett.
– Gyerünk ebédelni! – oldotta a feszült hangulatot Juliska.
– Elvonult a front. Vagy kiverték a muszkákat, vagy ők foglalták el a várost – találgatták.
– Gyere, Lajcsi! – hívta a tornácon terített asztalhoz Juliska az idegen fiút – Jut neked is egy tányér árva leves.
– Mi az árva leves? – kérdezte meglepődve Lajcsi.
– Krumpli leves, pirított hagymával és lebbenccsel.
– És miért árva?
– Nincs benne hús.
Leültek az asztal köré, Juliska kitálalta a levest mindenki tányérjába. Még vékonyka szelet kenyér is jutott.
– Hova is igyekszel, fiacskám? – kérdezte Mihály a legénykét.
– Néném lakik itt valahol – válaszolta–, édesanyám testvérhúga, Irén. Lehet, ismerik is.
– Hogyne ismernénk. A szomszéd utcában lakik.
Az udvar közepén, az öreg vackorfa mellett, mintha a semmiből tűntek volna elő, katonák jelentek meg.
Haton voltak, furcsa idegen egyenruhában. Fejükön lapos sapka, bal fülükre lehúzva. Hegyivadászok.
Döbbenten néztek egymásra. Majd a katonák összeszokott mozdulattal puskájukat lekapták a vállukról, s a háziakra fogták. Egyszerre csattant a hat závár.
A kezüket felemelve ijedten álltak. Az egyik katona – a parancsnokuk lehetett – Mihályra mutatott.
– Tü nyemec!
Mihály ijedten válaszolt.
– Nyet. Ja vengr! –tudott keveset oroszul, amit fogsága idején szedett fel.
A katona örömmel nyugtázta, hogy valaki beszéli a nyelvet. Nem bántották Mihályt.
A többiek a parancsnok intésére berontottak a házba.
– Nyemecki szoldáti? – kérdezgették idegesen.
Hamarosan kijöttek a szobákból, megnézték az óvóhelyet is, de ott sem találtak se ideget, se német katonát. A katonák megnyugodtak, már nem fogták rájuk a puskát. Egyikük a konyhában megtalálta a leves maradékát a lábosban, s kihozta.
– Csak ennyi van – tárta szét a kezeit Juliska.
Ha szavait nem is értették a mozdulatát igen.
Mihály intett, üljenek le az asztalhoz. A háziak félreálltak, és a katonák telepedtek le az asztalhoz. Egyikük a vackorfánál maradt vigyázni a környéket, az utat.
Előkerült a tarisznyából a prófunt is. Azzal mártogatták ki a lábosból az ételt.
A parancsnok Mihályhoz fordult, valamit beszélt vele, s az intett Juliskának, aki megérette, s már futott is Rozival együtt a hátsó udvarba. Két verdeső szárnyú csirkével tértek vissza.
Hamarosan, pirított hagyma illata érzett. Óra sem telt el, s a katonák már a paprikás csirke mártását is eltűntették.
– Azt mondja ez a tiszt, hogy ők ilyen ételt még nem ettek – tolmácsolta Mihály a katona szavait –, igaz éhesek is voltak, mert három napja nem mertek tüzet gyújtani a harcok miatt. Most itt van dolguk a környéken. Ameddig maradnak, minden estére ilyen paprikást főzzél nekik.
Berendezkedtek, elfoglalták az egyik szobát. De bármit is tettek, egyikük mindig őrséget állt az öreg fa védelmében.
Lajcsi indult volna tovább az ebéd végeztével, de egy harsány hang megállította.
– Sztoj!
A fiú meglepődve megállt, s maradt ő is kosztosnak.
Egy kerek hétig maradtak a hegyivadászok. Reggel korán elmentek dolgukra. Ilyenkor még az őr is elment velük. Csak addig strázsált valamelyik, egymást váltva, amíg a házban voltak. Bujkáló katonákat kerestek, de úgy látszik nem találtak a hét alatt. Úgy tűntek el dolguk végeztével, olyan csendben és hirtelen, mint ahogy egy héttel azelőtt megjelentek.
Mindenki megkönnyebbült, mikor tovább álltak, csak Rozi pityergett titokban hetekig.
A rákövetkező év tavaszán tartották a szerény keresztelőt…

*Ez az írás, a Litera-Túra Kiadó gondozásában megjelent Kigondolt kabát, című tavaszi antológia 2020 pályázatának okleveles alkotása.