Birtalan Ferenc versei

Téltörő

üvegvágósikoly
rianó mágikus ábrát
csibor lábai alól futó térképet
figyelnek a párkák

jégrettenet
vizet vérző apró erek
holdszíncsöppjei a fényben
küldik az üzenetet

valami lenni készül
beleborzong a fenyves
hangtalan érezni csak
idomulását az új rendhez

barlangmagányából
kihömbörödik a medve
bőg a varjazó égre
jöjjön ki a telet eltemesse

*

Ringató

mi lesz a télen túl
a télen túl mi lesz
a felhők messzire vonulnak
nélkülük mire emlékezhetek

az égen túl mi lesz
mi lesz túl az égen
lesz-e visszanézni szem
oda ahol éltem

mi lesz a fákkal
mi lesz a fészkeikkel
hol szól az ellopott madárdal
ki kufárkodik lépteimmel

mi lesz a kezünk melegével
szerelmeinkkel mi lesz
mit kezdenek a lüktetéssel
ha szív sem kell semmihez

üres lesz minden vagy ez volt az álom
és jön az ébredés az édes
ma ezt sikerült kitalálnom
január szürke reggeléhez

*

Havatlan januárfényben

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok

új év elmúltak az ünnepek
nap cicomázza a kék-fehér felhőkkel szűrt eget
becsapós akárha tavasz lenne
a zúgó pécé ventillátora piszkít a csendbe

tegnap leszedtem a fáról a díszeket a cukrot
föltornázva a gardrób felső polcára a cuccok
már kicsit nyugodtabb vagyok
ha hagyják egy évig nem zavarnak angyalok
bedobozolva szeretet jóság
a hűtőben kocsonya tüntet az ország

az új naptárba beírtam mikor kell orvoshoz menjek
nincs más ami fontos rendnek kell lenni rendnek
éjfélkor nem bontottam pezsgőt ahogy évek óta
vártam pár telefont fél pohár bor szóda
meghallgattam a himnuszt az elnököt
legyen jobb év mondtam gyerekeimnek semmi több
behúztam a függönyt kint rekedtek a fények
gondoltam jó lenne ideírni téged
de rájöttem inkább századszor bekattant
a mindenhiába magamra húztam a paplant

kondenzcsík szeli átlósan az ablakot
ha ott lennék a gépen nem a rámfagyott
betonhideg üresség
készítené elő a talán mindennap-utolsó estét

járja meztelen táncát a nyárfa
beleöregszem ebbe a januárba
szökni sehová nem lehet
cipelem szörnyű elátkozott testemet
aki öleltem ölelve voltam
süket kölyök mindent eltékozoltam

tegnap lebontottam a fát kidobtam
nem oldódtam fel most sem a titokban
pedig próbáltam a vaníliaillat
megvarázsol elhiteti itt vagy
de a gyertyák hiába égtek
a led-izzó-sziporka nem hozott vissza téged

januárfény nyárfahinta
évek zúdulnak álmainkra
jó lenne imádkozni érted
de szar az egész égető miértek
barmolják késeikkel a testem
krisztuskoszorú szögek nélkül kell elvéreznem
és megint az ég megint új repülő megy
itt vagyok mégis minden messze visz tőled
hány éve már hogy sírom a tested
megyek ki tudja még mennyi vízkeresztnek

nyárfahintajanuár meztelen tél
nincsen rá megfejtés hova lettél
hogy számoljak el negyvenhárom évvel
ami nélküledség az a huszonhét kell
angyalhajasan égő gyertyákkal a fánkon
vaníliaesténkre lobogó fenyőgyantaálom
a csendes éj amikor mellém fekszel
te lettél rajtam az örökös kereszt-jel
én lettem titok a melledbe zárva
mellőlem raboltak el a halálba

ezek már nem azok az évek
fekete gomolygás
hintázó kopasz nyárfa
huszonegyedik századi január
még mindig itt vagyok
a satnya füstöt szél ráncigálja

(Barbármennyország)