Böröczki Mihály: Bodza

Nem ültették, de szaporult ezerszám,
az utak mentén, lassú kertek alján,
szétterült-borult, mint egy fehér sátor,
a május benne virágzott magától,
és mint aki két, három hétre ráér,
úgy virulázott szét a virágtányér,
a friss levegőt összebabonázta,
a csöppnyi szirmok szerte fújt varázsa,
rákiabált az arra baktatóra,
az illatát a lába elé szórta,
a Teremtőtől annyi jót öröklött,
a virágjában napfény ízű szörpöt,
s a feketére gömbölyült bogyóból,
kis akarással kiforrott a jó bor,
s ha gyűrték, törték, óvták nyakra-főre,
a pálinka is kicsorgott belőle,
meg annyiféle búra-bajra szedték,
az árokpartok tudós egyszeregyét,
a május mikor elmegy, elfelejted,
de bódulatát ingujjadba rejted,
mert jó egy év múlva majd eléd térdel,
az újabb tavasz összes örömével.