Butola Zoltán versei 

Reggel

Reggel,
ahogy belerohantam
a párás, fakó,
ébredező tájba,
felhorkant bennem
az ölelés vágya,
magamhoz
akartalak szorítani,
a vadvirágos
mező-ágyra
szerelmet borítani,
összenőni veled,
ahogy szavak
nőnek össze
mondatokká,
ahogy vagonok
nőnek össze
vonatokká,
inda-karjaid
között
pihenetlenül
vágy-szomjamat
oltani
leplezetlenül.

***

Amerika

Néha, néha,
ha elfelejted
fegyelmezni
magad,
amikor
jelenlétem
ellágyít,
szavaim
varázsa
körbefon,
simogat,
oly szívesen
és felszabadultan
adod át magad
ennek az
átható,
gondoskodó
és időtlen
szeretetnek,
mint kimerült hajós
a hosszú, viharos út után
a védett kikötőbe érve
az álomtalan alvásnak.

Erre vártál régóta,
talán első eszmélésed óta.

Arra, hogy valaki végre
felfedezze Amerikát.

S Kolumbusz megérkezett.

Ütött-kopott hajón,
szedett-vedett legénységgel,
csapzottan és fáradtan,
a semmiből, váratlanul.

Igen,
szebb lett volna talán,
ha nagy, fehér hajókból
álló flotta érkezik,
amelyen cifra ruhákban
feszítenek a délceg nemesek.

De csak Kolumbusz érkezett.
Mindenét otthagyta
az új világért,
dacolt ezer veszéllyel,
átküzdötte magát minden
akadályon,
a háborgó óceánon.

Ő fedezte fel Amerikát;
szépségét, báját,
kimeríthetetlen kincseit,
s tán már nem is vágyik másra,
csak kutatni, bebarangolni
a vidéket, s otthont találni.
Itt maradni.
Örökre.

Jöhet persze földrengés,
pusztító szökőár
vagy hurrikán,
kitörhet száz vulkán,
hogy elüldözze.
Örökre.

Lehet,
szebb lesz talán,
amikor a nagy, fehér hajókból
álló flotta megérkezik,
amelyen cifra ruhákban
feszítenek a délceg nemesek.

Ha megérkezik…

De Kolumbusz előtt
tán ötszáz évvel járt erre
utoljára hajó,
azon is viking martalócok
marakodtak a zsákmányon,
majd csalódottan elhajóztak,
vissza, Keletre.

Lehet,
hogy újabb ötszáz évig
nem jön még erre hajó,
s ha mégis,
lehet,
hogy az is csak szerény
bárka lesz.
A nagy, fehér hajók
szívesebben járnak
a partmenti vizeken,
mint a veszélyekkel teli
tengereken.

Tudod,
már nem tudok kérni,
nem is akarok beszélni,
mégis mondom a mesét,
Kolumbusz történetét,
aki végül tragikus
sorsot ért,
elvesztette mindenét:
házát, hazáját,
és ráadásul Amerikáját.

De
bennem
újjászületett,
én is jártam
a tengereket,
s most
átkeltem
az óceánon,
lehet,
hogy ez
csak egy
álom,
s egyszer
majd
felébredek,

s inkább
a hegyekbe
megyek.

Sétálni.

*

Mondd, hogyan lehet
rejtőzködve leélni egy életet?

S érdemes?

***

Szerelmed nélkül

Lábfejemet oszlopra szegezzétek!
Bordáimat vasrudakkal törjétek!
Sebeimbe kígyómérget kenjetek!
Körmöm alá még tüskéket verjetek!
Fülembe, jaj, forró ólmot öntsetek!
Szemgödrömbe maró lúgot töltsetek!
Beleimet tépjétek és húzzátok!
Koponyámat szilánkokra zúzzátok!
Rongy-testemet darabokra vágjátok!
Részeimet szanaszéjjel szórjátok!

Higgyétek el: csak jót tesztek velem!
Véget ér végre ez a kibírhatatlan,
leküzdhetetlen, borzalmas gyötrelem…