Ernst Ferenc: Szellemváros

Felégetett út, felszántott mező
az eltűnt, de mélyen létező
fény színeket keres, ragyog.
Csendhálódba ragadt rovar vagyok.

A Tisza parton állok csendesen,
mit más nem lát, most is azt lesem,
hogy árnyékod délcegen oson,
át a hajnali szellemvároson.

Az utcák, parkok, kocsmák és terek,
mind konganak, ismeretlenek,
s hiába zúg száz templomharang
idegen fülnek, idegen a hang.

A Tisza parton. Állok csendesen.
Én már láttam. Most is azt lesem,
hogy árnyékod délcegen oson
át a hajnali szellemvároson.

Érted nyúlok, magamhoz ér kezem,
emléked kiált, megkönnyezem.
Vízbe fúló szembogár leszek,
hangodat idézik az estneszek.

A Tisza parton állok. Csendesen.
Más nem látja. Én mégis lesem.
Egy árnyék, mely délcegen oson.
Át. A hajnali szellemvároson.

1 hozzászólás

Comments are closed.