Ernst Ferenc versei

Így is lehet….

Ott ül. Magában,
csendben a járdán.
Fedetlen fővel,
kalaptalan.
Szemében mosoly,
előtte árván,
apróra váró
kalapja van.
Mellette papír,
rá mottója írva :
“Adtok nevetve,
adhattok sírva.
Lesz majd helyetek,
ha mellém kerültök,
kanalam már van,
most villára gyűjtök. “

*

Lépésenként

Én nem.
Te sem.
Már senki.
Nem gyalogol
mögöttünk.
A megtett út
alatt elértünk
ide.
Ebbe,
a majdnem
kereszteződésbe.
Senki sem érkezik.
Senki nem indul.
Csendes napok
állnak előttünk.
Félénk-szelíden
kulcsolom
ujjaimat,
ujjaid köré.
Néma, érintőleges
kérdés :
“sétálsz velem?”
Csupán
az első.
lépést,
megtenni
lesz
nehéz.

*

Mosolycetli

Ezért az egy szóért
hajoltam le.
Ezért, az egyetlen egyért.
Itt az újságpapír szélén,
ezer más, nyomtatott
betű mellett,
kézzel írva, azokkal
a gyöngybetűkkel,
boldogan olvasom,
újra és újra.
Nem nekem szólt,
mégis mosoly.
A kilencjegyű
számsor mögött
kéken virít az,
mit tőled hallanék….
HÍVHATSZ