Fábián István versei és grafikái

EURÓPA BELEHAL ABBA, AMI…

az újjászületés volt a vég

Itt van a világ ősze,
a fa véres madarat hullat.
Tél lesz, örökre magtalan,
meddő és végleg tavasztalan.
Isten rohadó gyümölcsben
hemperget mindannyiunkat.

Mert minden gyónást
eltérgyepeltünk,
minden szavunkat, ha igaz volt volna is
visszavettünk,
igazolás sosem volt a tettünk,
csak a históriás isten zúgott felettünk.

Minden éneket elénekeltünk,
imáink életre holtak Európában:
dürendál, excalibur, attila-kardja
lettek istállók falába, vályogba rejtve
hazátlan, a magas egekig elfelejtve.
Daloltunk: semmi lettünk.

Fábián István: egy mindenkiért

 

ÍRÁS  ITTMARADÁSÉRT         

Rétem, szántóm sarat terem,
aszfalton körömig égett dühök nyílnak.
Rozsdás szögek bújnak földemen,
görbe barázdák igazítnak.

Izzanak földöntúl kövek,
hullahopp módra jár a Nap.
Egy van, csak egyetlen elem:
az arconütő szerelem,

míg napomban évek állanak,
vígan áll a teremtő bajsza:
balesetben fölhulló cipők:
holtak ugróiskola-krétarajza

jelöli ki a valahavoltat.
Ickáznak velem a holdak:
akikkel mennék: az egyenesen
maradtak: a sosem hajoltak.

Fábián István: eskü

 

KARÁCSONYI ÉNEK, 2017

itt tolvajjá lesznek a hűségesek.
hitek vesztőhelyévé lett ez a földrész.
szép volt a szép és szebb a szebb.
az elítélt utószor látva körülnéz.

kezével nyitja a létére ütött sebet.
azután menekíti, mesékkel átszőtt
ingébe rejti, lopja a déli harangszót.
mert a harangnak szólnia kell.

ahogy csak a halott madár énekel.

Fábián István: ezt leszögezzük

1 hozzászólás

  1. Tisztelet az írott szóért és grafikáért. Reméljük nem így van, pontosabban nem így lesz. De nem állunk valami jól!

Comments are closed.