Fata Dani: Borbála – Varró Dániel, Borbála című versének parafrázisa

Született egy parafrázis és ha netán ráz is, lehet akár gáz is, ha rád gondolok, veled minden szebb máris. Bár megteltem veled, mint tintával a kalamáris, el akkor sem adlak, nem vagyok én holmi árus.

Így hát jól belevarrlak a zsebembe, onnan többé senki se nem ki, se nem be!

Mert mint azt mondottam már neked, ne aggódj Borbála, elviszlek majd egy órára, vagy többre, tán kettőre, örökre. Osszam-e ezt most még körökre vagy itt az ideje, hogy végre tovább pörögjek?

Örökölni egyet, téged, szíved, neved, Borbála, ha veled ülök ki a tornácra, vacsorám lehet akár tormára hasonlító, mert engem, kit szíven és hason lőtt Ő, az irántad érzett szeretet, mindent megédesít.

Barátságunk magva egy morzsás kanapéra volt rakva, onnan nőtte ki magát hajnalok hajnalán, hogy aztán Kupa tanár úr asztalán legyen virág, fa majd pedig zöldellő erdő, imádlak Borbála, te kis semmirekellő.

Közös kávék, megannyi cinkelés, mint tinédzserarcon a kelés, mesés, hogy vetted a lapot, és ha Dani ölelt, vagy épp „harapott”, te tudtad, ez ad majd mindennek biztos alapot.

Pogányban eddig nálatok volt a legjobb a brassói, asztalnál ülve nem kérdeztem, van-e bors s só itt, a halászlébe erős paprikát tettem, de csak borsónyit, hogy aztán vízből igyak rá korsónyit.

Pár hónap alatt lettél szívemnek egy meghatározó csücske, mint az esti fű tücske ciripelsz ott szüntelen, szertelen.

Szert tenni rád olyan volt, mint mikor feljön a telihold és aludni nem hagy, zaklat, éjszakából csinál nappalt, mindent beragyog, őszintén mondom Borbála: Ne tűnj el, mert meghalok!

Öröm az ürömben, ürömből meg pálinka, hogy abszintként bolondítottál meg és jöttél nekem a legnagyobb pánikban. Pánikom alapja volt a magány egy nagy darabja, üresség, senkihez sem kötöttség, de mióta vagy, virul az agy, és harsogom neved, Borbála, mert tudd meg: Szeretlek marhára!