Jagos István Róbert: Kádtól a kilincsig

Kivételesen kádban fürdött.
Dörgölte magáról több évtized mocskait.
Imitált ahogy minden egyes nap.
Nem törölközött meg. Várta a kiszáradást.
Meg oly sok minden mást.
Elkésett, lekésett, megkésett.
Egyik sem fontos már.
Az ágyon csendben ült.
Számvetése végéné járt.
Felbontott egy langymeleg pezsgőt.
Nem szerette, de tudta most kell.
Meztelen ágyékára farmert húzott.
Felvette kedvenc trikóját és végre egyszer rágyújtott odabent.
A cigifüstben arcokat látott.
Holtakét élőkét vegyesen.
Rájuk mosolygott, intett feléjük.
Végül az ajtóhoz ment, kulcsra zárta.
Nadrágszíját kilincsre fűzte, fejét hurokba tette.
Mosoly nélkül ült bele a szorításba.
A levegő lassan fogyott el.
Nyakán az erek kitagadtak.
Végtagjai elernyedtek.
Arra már nem vélt hogy összehugyozta magát.

*Első közlés