Kádár Sára Hajnalka: Vég(telen) boldogság

Vízcsobbanás, vidám sikítás, beszédzsongás vegyül távoli autók surrogásával, méh zümmögéssel, a ki-kinyíló teraszajtó nyikorgásával. Hason fekszik a nyugágyon, arca alatt nedves törülköző, fölötte halványkék a távol, s izzó korong lövell kíméletlenül a földre. Éget, perzsel, ahová ér, ugrana, menekülne előle, de nem lehet, meg kell ez a fény, a D vitamin sérült csontjainak.

Szél szalad végig a teraszon, üdítően pördül meg testén elsodorva a pirító lángnyelveket. És azonnal tova szalad. Már-már lángra kap újból a háta, üggyel-bajjal megfordul, a vizes törülközőt arcára teríti, s türelmetlenül várja a szelet, amely pontos időközönként végigrobog a napozókon, vadul megvív a tűzsugarakkal magával sodorva egy-egy gazdátlanul hagyott törülközőt.

Mellette két fiatal fiú valami futballcsapatról beszélget, bezzeg nagy pénzért odahozták a felkapott Gunbait, nekik meg rongyos átlagbér jut. Odébb egy napozóágyon kuporogva vizsgára készül három korabeli lány, a verselést boncolgatják, nehezen megy nekik, hát tovább lapoznak, ilyent úgysem adnak megjegyzéssel, mások szunyókálva süttetik magukat. Keserűség gyűl benne.

Nehezen tápászkodik fel, nagyot koppan a cementezett terasz alatta, a szomszéd napozón fekvő felpillant, de nyomban vissza is dől, tenyerét a fény útjába tartva óvja arcát az égető sugaraktól. Léptei alatt kettős zajjal kopog a terasz, míg belép a csikorgó ajtón az uszodába.

Kellemesen borzongatja meg a hűvös levegő, kevesen úsznak itt, legtöbben a strandon vannak ebben az időben. Ide a csendre vágyók járnak, az idősebbek, a sérültek.

A medence szélein monoton locsogással törik meg a víz, megnyugvással látja, hogy két úszósáv is szabad. Nem szeret másokkal úszni együtt, egyedül békésebb, a maga tempójában.

Hosszú haját a sapka alá gyúrja, felteszi az úszószemüvegét, a medence szélén ülve babrál valamit előre hajolva, hangosan koppanás a csempén, s a meglévő lábával a medencébe löki magát.

Testét körülöleli a langyos víz, jól esően adja át magát neki. Tempós karlendítésekkel siklik, szabadon, mint a madár. Mintha most is két ép lába lenne. Itt nincs fájdalom, nincs bicegés, sértő műláb, csak végtelen boldogság.

*Első közlés