Kapui Ágota: Metamorfózis

Fel

a gyökerek alól a bogarak
most felragyognak lárva-csupaszon
és vonzzák őket fényes fonalak
és fennakadnak vén lámpavason
és bontogatják boldog szárnyaik
és membrán-lelkük percekig remeg
s a kancsal fényben ők is elhiszik
hogy megszületnek majd mint emberek
mert űzi őket ösztön s akarat
de megbénítja szárnyukat a csend
és lárva létük aranykor marad
és szép hullásuk várja odalent.

Szerepjátszók

Mint vonalak az izzadó tenyérben
hol összefutnak sorstragédiák
hol szerepjátszók álarcot cserélnek
ki szende volt most könnyed és svihák
mint tenyeredbe mászó alkuszok
kik megköpdösik vaskos ujjaik
és kufárkodnak sorssal és kenyérrel
és adnak vesznek éjtől hajnalig
mert embernek már nem vagyunk valók
és állatnak sem alkalmas a bőrünk
szépen kérni nem tudunk mi már
és nem halljuk, ha szépen kérnek tőlünk.

Vanitas

az alvajárók csendes tántorgása
–a telihold ma sápadó kanóc–
most megszakad e játék földi mása
a cérnaszálból kifeslik a kóc
dadogásunk mind falra hányt borsó
és pislogni is elfeledtünk rég
hát kerek szemmel bámuljuk a sorsot:
mit képes adni s megtagadni még

*Első közlés