Márkus László: Pingálás ecsettel – pennával

Hajnal Éva versei Kovács Emil Lajos festményeiről

Amikor két érzékeny lélek egymásra talál, abból általában csoda születik.
Így volt ez akkor is, amikor Hajnal Éva pécsi költő először látta meg a szatmárnémeti Kovács Emil Lajos festményeit a Facebookon. A színek vibrálása, a markáns, sohasem tétova ecsetvonások, a nagybányai, erdélyi táj hatására valamit megmoccant lelkében. A festmények láttán késztetést érzett arra, hogy virtuális pennát ragadva lejegyezze azokat a sajátos, dallamszerű sorokat, melyeket egy-egy kép inspirált benne.

Bevezetésül álljanak itt a verseskötet fülszövegei.

I.

Hajnal Éva pécsi költő 1960. szeptember 4-én, Komlón született. Édesapja tragikus halála (1967) óta ír, de csak hat éve publikál. Pécsett él, három felnőtt gyermek édesanyja.
1983-tól a pécsi ANK 1. Sz. Általános Iskolában tanított, alsó tagozatban: magyar nyelvet, -irodalmat, ének-zenét, rajz és etika tantárgyakat. Tehetségmentor, irodalmi színpadot vezet. 42 örömben eltöltött óvónői és tanítói év után, 2020-tól nyugdíjas, tele alkotói tervekkel.
Alapító-főszerkesztő a Litera-Túra Művészeti Magazinban, – folyóiratban és társtulajdonos a Litera-Túra Kiadóban is.

Alkotói barátságuk Kovács Emil Lajos, erdélyi magyar festőművésszel 2015 óta töretlen és gyümölcsöző. Még sohasem járt Erdély gyönyörű tájain, csak e festmények által, versben-gondolatban. Erre bizonyíték a költő ötödik verseskötete.

Kötetei:
Haikuk(k) – haiku kötet 2016
Lehetne vers – versek,
első kiadás 2016
második kiadás 2017
Szómadarak – haiku kötet 2017
Szeplős – gyerekszáj versek 2019

Díjai:
Nap-díj: 2014
Art’húr-díj 2016
Szilágyi János-díj: 2019

II.

Kovács Emil Lajos erdélyi festőművész.1967. július 4-én született Szatmárnémetiben. Itt végzett a Művészeti Iskolában, 1985-ben festészeti szakon, tanára Paul Liviu volt. Kerülő utak, de a képzőművészethez közel álló munkahelyek után, már családdal a háta mögött, 2011-ben a Nagybányai Képzőművészeti Főiskola abszolvense. Tanárai: Nicolae Suciu, Anghel Negrean és Kovács Bertalan. Közben, 1987-től a Szatmári Alkotóház tagja, 2001 és 2009 között ennek elnöke volt. A Szatmári Északi Színház díszletfestőjeként dolgozott 1995 és 2012 között, majd művészetterapeutaként, a szatmári kórház pszichiátriai osztályán és autista gyermekekkel is foglalkozott.

Mára már többnyire csak a festészetnek él szülővárosában. Eddig több mint nyolcvan alkotótáborban vett részt, főleg Erdélyben és Magyarországon. 2015-ben Nagybányán, 2016-ban Debrecenben jelent meg katalógus munkásságáról.

Egyéni kiállításai:
1996-tól évente Szatmárnémeti
2001,2002,2006-Csenger
2003,2007-Nyiregyháza
2004-Kecskemét,Fehérgyarmat,Nagykároly
2005-Nyirbátor,Marosvásárhely
2007-Felsőbánya,Nagykálló,
2007,2008,2011-Budapest
2008-Orgovány,Gyöngyös,
2009-Felsőbánya,Székesfehérvár
2010-Dunaújváros
2011-Ópályi
2012-Veszprém, Marosvásárhely, Jánok
2013-Szepsi, Péder, Tornalja, Szilágysomlyó, Miskolc, Stuttgart, Budakeszi, Nagybánya
2014-Budapest,Kapnikbánya,Szeged, Szinérváralja
2015 Budapest, Lőkösháza,[5] Kolozsvár,[6] Debrecen,[7] Pécs, Nagybánya
2016 Felsőbánya, Máramarossziget
2017 Piliscsaba, Budapest, Kolozsvár, Brüsszel, Gyula, Nyíregyháza, Nagybánya
2018 Marosvásárhely
2019 Budapest, Nagyvárad, Kolozsvár, Szabadka
2020 Magyarkanizsa

A virtuális egymásra találásból egy idő után kialakult személyes kapcsolat idővel barátsággá nemesült. E tartalmas művészbarátságból több, mint 200 festményvers születetett, melynek esszenciája a kötetben fellelhető 50 festmény és a hozzájuk tartozó 50 vers. Hajnal Éva érzékeny, sok esetben érzéki lírája meglepő módon jól társul Kovács Emil Lajos vibráló, kissé nyers, de mindig céltudatos, olykor rusztikusnak mondható ecsetkezelésével. Az eltérő stílusjegyeket viselő festmények és versek így olvadnak szerves egységgé, hoznak létre új, korán sem szokványos struktúrát, mely minden bizonnyal maradandó nyomokat hagy majd az arra fogékony olvasóban.

Kedvcsinálónak olvassunk el néhány verset a kötetből:

© Kovács Emil Lajos: Présház délután (Söjtör)

 

PRÉSHÁZ DÉLUTÁN

pillanat volt
épp megálltam
nem is tudom
minden csak úgy hallgatott
gyerekkorom ott a házban
áldott régi illatárban
úszott lelkem ablakában
v a l a m i
puha melegség szállt a csendben
te lépegettél
én lépegettem
lábnyomunkban két kisgyerek ballagott
te sem szóltál – tört időben elmerengve –
én sem tudtam itt most bármit mondani

csak a léptünk és a szél szólt
muzsikája fénylő csendjét
most is tisztán hallani

*

© Kovács Emil Lajos: Elhagyatva (Söjtör)

 

ELHAGYATVA

ha reggel jönnél hozzám
Isten öleléséből font széken kínálnék helyet
hajnali napfényt töltenék poharadba
amint kortyolgatnád
elúsznának melletted a felhők
válladon pihennének a madarak

ha nálam ebédelnél
tányérodba rejteném az erdők titkait
ebéd után felolvasnék neked
minden mesék legszebbikét olvasnám
hogy közben elszunyókálhass
nézném hogy emelkednek és süllyednek
mellkasodon aranygombjaid
suttogásommal takargatnálak

ha velem vacsoráznál
megénekelném neked a mezők illatát
s a pacsirtával együtt dalolnék
ha itt maradnál nálam hajnalig
tücsökzenéből készíteném ágyad
tiszta folyókból szőném takaród

selymek csendjével rajzolnám tenyeredbe
a Teremtő mosolyát

A kötet, stílusát tekintve nem festészeti albumnak készült, hanem olyan verseskötetnek, amely gyönyörű képekkel illusztrált. Olyan kézbe simuló könyv, amit szívesen hurcol magával az emberfia, hogy alkalmas pillanatban meg-megmártózhasson szellemiségében. A versek és festmények ritmikus váltakozása különleges csemege szemnek és léleknek egyaránt.

Jó szívvel ajánlom kicsiknek és nagyoknak, ifjaknak és mindazoknak akik második ifjúságukat élik. E könyv jó társ lehet az esti órákban, utazás során, de alkalmas arra is, hogy baráti társaságban, közösen áldozhassunk a művészet oltárán.

FESTMÉNYVERSEK

Matt, színes, puha, füles borító, ragasztókötéses
A5 méret
132 oldal
Ár: 3000 Ft
Litera-Túra Kiadó 2020. február