Márkus László versei

Ábránd

Ugyan ki hallja meg
a tóba fúló esőcsepp
utolsó sóhajtását –

egyszer fenn, másszor lenn,
belefárad már…

…inkább lenne vízipisztoly,
vagy felhők közt szálló gépmadár.

*

Vágókép

Cifra szőttesekből fércel az ősz
halotti leplet s a tájra borítja.
Lám, minden mulandó.

Nyúlfikat rettentve
lusta felhőárnyék caplat a tarlón,

fülemülénk helyett
csupán rozsdás bicikli csattog.

*

Emlékszilánk

Borostyánba zárt amulettként
őrizgettem madonnamosolyod,
mikor távol jártál –

míg te galambszürke hófelhők fölött,
koccintottál a nappal,

a földön sóhajaim apró tócsa jegén,
fagyott falevélen fakutyáztak.

*

Utcalány

Kis, hamvas szárnyú pille,
mily gyorsan kopik hímpora,
angyalarcán meglátszik a zord élet nyoma,

bőre hamvas még,
de szép szemében ott bujkál a félsz,

míg útszéli bokrok mélyén térdepelve
keresi a férfinép kegyét.

*

Találkozás

Csak nyúliramodásnyira
állok terhekkel teli utam
régvárt végétől,

ám, ha tovább lépdelek,
kitűzött célom egyre távolabb kerül,

a végtelenben vajon
összefutok majdan magammal?