Murányi Zita versei

az őszből letört egy ág hogy ennyi a világ
két fehér kutya ugatásba temette a puffanást
valami fönnakadt a levélszitán
és a levegőt szűrte meg ez az aranyszínű
áramlás még visszafordultak a gazdák
vagy a november nyomásának engedett a póráz
két fehér kutya szimatolt a lábamnál
mintha előre érezné a katasztrófát
most ott fekszik a porban az a letört ág
idővel betemeti a sár vagy eltakarítják
a mennyben vörös tűz lobog az a legszebb láng
amiben az utolsó hasáb vörösre festi a földkerekség
legcsöndesebb hajnalát hogy isten is elkötheti
égi istrángját és neki ministrálnak a fák.

*

ringó levél játszik a lombokon
száz vörös atom
a törzs búsong mint egy
mozdíthatatlan nagyhatalom

a legkeményebb őszben
mégis meginog mint sál szára
a kabáton egy felhő amit nem
bírnak el az égre fűzött nyakláncok

most olyan nehéz a lomb
és elpereg néhány esőszem
hogy fényes tükrében ragyogni
kezdjen az ezerarcú ismeretlen

amit az őszi szelek megtörnek
ezer arcával minden felületen
ha száz emberen nem is
legalább egyen segítsen aki nélkül

ez az elgyötört földi menny
ez a színjátszó novemberi pokol ugyanúgy
elképzelhetetlen

annak az egynek örökké ott ragyogjon
tekintetében fényesen és megtörhetetlen
az isten.