Murányi Zita versei

a csomagtartóban két pezsgősüvegnek
sikerült összekoccannia a pasi úgy szaladt
hátra bele az éjszakába reggelente ezen
az útvonalon viszi a gyerekeit óvodába és a lánya
mintha most is belecsimpaszkodna a hátába
úgy mondja egész a kormánykerékre hajolva
előttünk a nedves járda és az esték egyirányúsága
hosszabbra nyúlik mint a lónyai utca
itt szeretnek futni és rámutat egy rakparti
hosszra amin egész buda úgy tükröződhet
mint egy sötét kupola mintha a napba
kiszálláskor úgy fogódzkodik
a sárga szatyorba a sugarakat mellkasához
szorítva két árnyalatot világosodik fekete
zakója és a hidak árnyéka
csak este szokott kijönni a forgalomba
míg visszaül a citromsárga taxiba vállán
tenyérnyivé duzzad az anyag gyűrődésvonala
az a tíz kicsi ujj és a vékonyka cérnahang visszhangja
ahogy beleüvölti az éjszakába: apa gyere haza.

*

a teremtés előtti sötétséggel
egyívású a végtelen de csillagfényes
estéken minden lehulló őszi levélben
földre térdel a világegyetem.

*

ugyanazok a léptek ahogy nekiütődnek
a járdakőnek az őszi napfénybe burkolózó Nyugatinál
ezek az utolsó lángok mellyel az október még megkínál
és szürke felhőt okád a terminál csak mozdonyorrok füstölnek

Szeged, Bajkál, Debrecen Gyula érkezik és indulna
megannyi kék mellett egy terrakotta tehervonat
a sínek zörejével torkában valahonnan még visszatolat
az automatából eurót vesznek föl valaki átkot szór a hindukra

olyan halványnarancssárga turbánjuk van
mint a pirkadat az is lehet szimplán indiaiak
szerintük az emberek isteni természettel bírnak

az átkozódó rálegyint felesleg ide ennyi birka
a csarnok falán úgy ver át a nap mint egy égő stigma
az ég tenyeréről lecsúszva most a Názáretiéről is legurulna.