Nászta Katalin versei

ott van bennetek

ma nincs kedvem verset írni
nálam a próza napja van
a madarak is úgy csicseregtek
reggel mintha színházban lettek volna
összevissza
mert feljött a nap, de nem látszott
csak valószínűtlen fényben pompázott
egy kicsit a bokor teteje
az ablakból láttam, mosolyogtak a levelek
de félve, mint akik tudják, nemsokára
lemegy róluk a melege
és lőn – így ma reggel lőttek a versnek
(a cseresznyének is, ha le nem szedem őket)
hát félreteszem a laptopot
lecammogok a kert végébe
megnézni a seregélyhad mit hagyott
s ha közben megered, mert meg fog
a fűnyírásról is leteszek
visszajövök a szobámba
s olvasni kezdlek titeket
most a vers ott van bennetek

*

mint szú a fában

a kisebbik öröksége
mindenkori irigysége
az elsőbbség miatt
mert őt az idő a világra
csak másodszorra lökte
mint szú a fában
úgy rág csontjaiban e járat
amin huzatos vagonokkal
vonatok húznak el sorban
a táj idegen,
nincs trón min meghitt
önteltséggel egymaga virítana
szeretetét
zsigereibe kódolva oltja
a másodszülöttség