Pethes Mária: a csönd örökbefogadása

nem zümmög a légy a holnap
hálószobájában abbamarad az évek
újrahasznosított papírzörgése
az asszony hamarosan megkísérli
átállítani életkorának napóráját

rokonságát megtartja a tárgyakkal
elfeledett fogalmakat szótároz
erőt merít eljövendő napok csalárd
ígéretéből körbeveszi a cáfolhatatlan
hit hogy a szavakon túl is létezik

lehajtott fejjel jár akár az idegenek
élete csupán ujjbegyén maradt tintafolt
amit új személyi igazolványán
chip alá rejtenek de kényszerű
kitartás izzik benne

föl-föl egészen az égbolt gyulladt
kötőhártyájáig át az ürességen mint
a felhőkarcoló káprázata akkor is
ha nem ismerik ahogy azt sem miként
töltik a szitakötők a telet

ő tudni véli hogy álmukban is szív
alakban összeragadva párzanak ettől
a képtől meghatódik fedezéket keres a világ
végén lefogja a délutánok érces kongását
és örökbe fogadja a hirtelen beálló csöndet

*Első közlés