Pethes Mária: fényfolyó

téli estén meghasad a tér kormos
kémények tartják az ég palotáját
Isten összeráncolt szemöldöke közé
viharfelhők gyűlnek

hangosan zörög a kábult sötétséggel
pöröl a szélkakas bádogtolla a fasorban
szabadon nyargalnak a fák a Tó
magányosan szendereg szürke szelek

borzolják hullámos haját eltépi láncát
a rab csónak és a mélybe süllyed a part
oltárához térdel a város tornyok imája
száll halkan zümmög az utcák kórusa

néma ajtók előtt porhót seper a hajnal
sápadtan lobog lila selyemszalagja
hirtelen megárad és minden résen
bezúdul a fényfolyó

*Első közlés