minden ébredés feltámadás
a hajnal kisimítja az álmok
gyűrött lepedőjét
fölmagzik a szerelem virága
a tér megvilágosodik száz éve
hallgatják a védett fasorban
a fák a kezdetek szimfóniáját
valami melankólia panaszkodik
a tücsökzenében közénk zuhan
egy józan pillanat mi már
nem tudunk meghalni
bőrünkön a bűntelenség bélyegével
nem írunk sétáinkkal történelmet
az utcának nem rezzenünk össze
a gyalogátkelőnél ha ránk dudál
az éber valóság
nincs közös múltunk és jövőnk
csupán múlékony jelenünk van
és lázadó vérünkben lüktető
vágy mégis száműzlek sorsom
labirintusából
éjjel minden madár torkában egy
magyar népdal alszik a zápor
cinkosa az árnyék nem engedi
hogy a fűről fölszáradjanak
a csillagtörmelékek a Tó meztelen
arcod keresi a feledésnek
*Első közlés