Pethes Mária: szavak szilánkjai – Kovács József Hontalanért

gyász-szalagos ég
alatt sóhajjá sorvad
minden fájó gondolat

váratlan pillanat szökteti
a legígéretesebb álmot
vesztett csata füstje száll

amikor utoljára látnak
szobád rabjai a tárgyak
felszabadítják magukat

rosszul záródó ajtódból
elszabaduló huzat levési
vállamon nyugvó kezed

árnyékok rögtönzött
szónoklatát hallgatja a fény
szavak szilánkjain szél zörög

verseidet védőkarként tartom
a táj fölé ne tudják a kemény fagyok
megrepeszteni a horizontot

Forrás: alkoTÓház

1 hozzászólás

  1. “verseidet védőkarként tartom
    a táj fölé ne tudják a kemény fagyok
    megrepeszteni a horizontot” Gyönyörű ígéret, és tudom, így lesz… Itt vagyunk a közelben…

Comments are closed.