Sipos Gábor Gergő: Amikor először

Amikor először megpillantottalak,
furcsa volt, hogy már mindent tudtam rólad.
S a tekintetek játékát valónak
most sem gondolom, csábító szirén-alak.

A korhadt vágyak elgyöngült, fáradt hangja
visszatükröződött száz illatodban.
Sóhajvirágok lágyan hajladoztak.
A reménytelenség, ócskaság alakja.

Hazugságod féligazságként feszülhet.
Hangod mindig más véleményét szólja.
Arctalan lelked magányosan bolyong.

Szürke napjaidra naplemente szülhet
lassú, áttört, valótlan vágyhozókat.
Szerelmed a fásult közönyért rajong.

 

*Első közlés