Szirtes András: …gyöngyfüzérek…

ahogy a homlokomon
peregnek az ezüstgolyók
úgy lépkedek
életem csillanó
latyakján tova
annyira szép
ez a fagyos szellő
arcomon sok kis futó
angyalfelhő
pír mi sokat bír
felemel reptet
hűsítve forró
leheletet
aranyló
bronzkori vas
és kő
jégből pattintott
deviáns
angyali
csont
idő

..merítsünk erőt….

merítsünk erőt
a végtelenben
a fény tüzén
Napivásban
kellő tartásban
göcsörtös
élni akarásban
arany lelkeink
érintése
fényeskedjék
a semmi
határtalan
küszöbén
a kulcs a mi
kezünkben van
csak szánj
magadra időt
ahogy a lemenő
élteti a felkelőt

*Első közlés