Szirtes András versei

….álombrigád….

Álombrigádban nőttem fel
A szocreál talaján
Mindig is volt kibaszás
Miben úgy is, mint áldozat
Úgy is, mint bosszúálló
Jócskán szerepeltem
Ipari tanuló évek
Kötelező sorkatonaság
Megkeményítettek
Nem nyafiztam
Öngyilkos sem lettem
Hanem hamar megtanultam
Mitől is döglik a légy

Manapság már csak álmodozom
Békében, nyugalomban
Ülök a lócán
Pipázgatok
Magam elé bambulok
Köszöntgetek az arra haladóknak
Nézem, mint kúszik
Bátran a vadszőlő
Kis kacsóit előrenyújtva
Keresgél
Az élet kapaszkodóin
Jó így
Minden rendben is van
Egy kis rigó
Szállt a vállamra
Azt hitte már kőszobor levék
Mindörökre
Hagyom hadd csipegesse fel
Maradék életmorzsáimat
Az álom egy egész brigád
négy évszak, négy kép
négyféle pihenés

*

…szerelmetes nyakék…

ezt gyűjtöttem ma néked
szőttem, szőttem álmaink
s lám ez a szál maradt
igaz gyöngyeink sorakoznak
lelkünk láthatatlan idő terébe
feszített vágyakkal

kecses ívű nyakad vonala fut
mögéd szusszanva bújok
védtelen gyermekként árván
kapaszkodva utolsó fényszál
során küszködve szüntelen

egy liffenés, rezdülő napsugár
fényesség öled meleg öblében
kötve ki a végtelen élet folyó
sodor feledésén cseppenve el

*

..ellenfényben….

sziget vagyok
saját szárazföldemen
parttalan partjaimra
sodor az ár
az apály és a dagály
magam hajótöröttje lévén
sodródik az új hullám
a “nyúú véév”
a dead body
szépen ível a fény
két evezőcsapás
magam csónakosaként
szemhéjamon két
lapos kavics
jól lehet majd velük
újrakacsázni
egy egész életet

*Első közlés