Szokolay Zoltán versei

Tévednek

Az operatív megbeszélés rólam.
Fogalmuk sincs, hogy hallom őket.
Nem tudhatnak a szökésemről.
Maszkjuk helyébe arcot képzelek.

Így bocsátok meg, távolodóban.
Elhitetem, hogy ők is emberek.
Ahová megyek, senki nem vár.
Versekbe zártam maradék időm.

Azt hiszik majd, hogy ők írták a sorsom.
S hogy a titkaim magammal viszem.
S mozdul egy ajtó, mintha szellem nyitná.
A robbanást nem éli túl senki.

*

Gyakorlat

Nézzük a helyszíni közvetítést
arról, ahogyan sorakoznak
egymással szemben, nagy a tér,
sok az igazság, senki sem dühöng
még, langyos tavaszi délután,
sok jó kis helyen, egyre többen
kimennek, lehetnek már úgy
százezren, mindegyik táborban
sok az igazság, tiszteletben
tartják egymás vélekedését
még, nem ütnek, nem lőnek, csak
állnak elszántan, szűk a tér,
védik egymástól rendületlen,
s mind ugyanaz már, ér amennyit ér.

Fény buggyan hirtelen, fenn az operatőr
ferdén, akár egy orvlövész,
pásztázza precízen, hadd fusson
végig a kép az első sorokon,
lássuk az elszánt arcokat, ne csak
sisakot, kámzsát, füstködöt, álcát,
hol a nép, kié ez, ki népei vagytok,
nem válaszolnak, nincs hangom, hiába kérdezem,
élőben kapcsoljuk, maradjanak, igen,
bekapcsolják mindenkiben, aki fél,
gyűlöljön, irigykedjen, öljön,
rohanjon neki, tépje, zúzza,
talán magyarok voltak, istenem,
az adás megszakad, képernyőre fagy,
sok jó kis helyen, él ameddig él,
eltűnik, nincs jelen, jelet már hiá – – –
– – – nincs több jel, magam fejezem,
leírom: hiába hagy.

*

Feljegyzés

Az irgalmat nem ismerő brutalitással
péppé vert vers ma éjjel, amíg alszol,
minden maradék erejét összeszedve
elhagyja a nagy szabad költészeti portált,
kimászik a képernyő szélére, átkapaszkodik
az asztali lámpa fémbúrájára, onnan
a fehér terítőre hull, verdes, maszatol,
aztán hajnalig mozdulatlan marad,
hogy rátalálj, megmentsd, újraírd.

A szavak eredeti jelentése eltűnt,
a sorok mögötti láthatatlan testváz
ripityára tört, a betűk szétszóródtak,
csak porukat söpörheted össze ujjaiddal,
és egy kocsonyás pulzáló csepp maradt még,
mint pármilliméteres embrió,
őt kell titokban fölnevelned,
s amit tudsz, mielőtt elbúcsúznál,
akkurátusan átadnod neki.

*

Egy pályatárs névnapjára

A lackfiánus rend
katedrálissá szenteli
a belső végtelent.

*Első közlés