Szoó Virág versei

Semmi sem garantálható

Hogy féllábon is kibírva túléljük
a bekeretezett hónapokat,
hogy holnapi magunkat utolérjük,
és átmentjük a tavalyról maradt
kibomló szirmú áprilist a parkban,
mi kéz a kézben sétálgatva jó,
hogy mi leszünk, kikről minden lepattan:
egyáltalán nem garantálható.

Hogy szorongásainkat elfeledve
csak táncolunk a nyárban hajnalig,
hogy gondolattalanra száradt medre
az elménknek majd újra áramlik,
hogy félreértés nélkülivé válik
az együtt- és a távollét, a szó,
mit kimond, vagy épp elhallgat a másik:
ez szerintem nem garantálható.

Hogy megtisztulva hagyjuk el a régit,
és megértjük, hogy mit miért teszünk,
hogy átrendeződünk legalább félig,
hogy kiderül az igazi nevünk,
és tőlünk függ, hogy el majd mit felejtünk,
mert ésszerűen válogatva jó
az emlékek közt járva nézni kertünk:
ez talán sosem garantálható.

Hogy túléljük, és nem lesz összeomlás,
és talpraáll a megszokott világ,
hogy ez csupán egy tépett szélű montázs,
s mi őrizhetjük a rend látszatát,
hogy almánk, mit egy falánk féreg kirág
még részben legalább fogyasztható
marad, s nem kell rebegni végső imát:
ma azt hiszem, nem garantálható.

Herceg! Ha egyszer újra futsz a szélben,
hol tavasz zöldje megbocsájtható,
ne gondold azt, hogy nyár reménye ébred:
hisz már semmi sem garantálható.

*

Prófécia  

Jelentéktelenné töpörödött
öregasszonytetem leszek,
amikor majd a verseim örök
életre kelve fekszenek
szétszórva a kíváncsi szőnyegen
a test körül, mely nem mozog,
vagy mappákba rendezve részegen
várják a józanság konok
ígéretét: nyitott olvasókat,
néhány értő bólogatást:
„Nem mondható épp mindegyik jónak,
de érdekesek, nem vitás!”
Én mosolygok: oly mindegy már mindez!
De lesz, aki majd akkor talán
azt mondja: „Végre! E sok lap kitesz
három kötetnyit is lazán!”