Ha a költő olyan szerencsés, hogy, mint mostanság, megöregszik, álltó nap vizslatja a testit: hol, mi szúr, ijedezve szemléz, s rögtön verset babrál bajáról, nem a köznek, csak unt magának, elfojtva a közlési vágyat, nyűgével morgolódva rámol. Készülve rakosgatja bugyrát, ne legyen gond, ha jön a mentő, de ha késik,Tovább…
Fajunk rostáltan méricskél, neki mi jó, mit diktál a rafinált evolúció. A hordában társa torkának esve primitív lényét sandán kicselezte terelt állatként, mint a többi, kit élelemként lehet ölni. Erőltetve követ-pattintó tudatát, kijelölt teret, egyelte saját faját. Pelyvaként ne rettenjen a haláltól, szüksége volt kreált istenre bárhol; földön nem lelt,Tovább…
Szívünkben szerelmünk sötét energia, összetart bennünket, mint párnát a ciha, de álságos, mint minden a szent létezésben, alig lettem s már törli az idő a léptem. Körbenézek, de nem látom, hol a határ, csak embertáj, mi körülölel, a határ, a fa, a szél, hulló szirom merengve játszik, de a végtelenTovább…
Sánta vágyam kerülget, Színezi, mosdatja az éjszakát, Mintha libbenne, érzi illatát, s ha van, akár terülhet. Megviselnek az álmok, leszólítanak így tört öregen, Áltatva magam, csak szövögetem, hátha mégis hiányzok. Őrültséget kerültem, bár több gyönyörű bogáncs rám ragadt a mindig fényes ifjú ég alatt, mert közéjük feküdtem. Kár volna mostTovább…
Amikor 1956 elején Sőtér István írót, irodalomtörténészt kinevezték művelődési miniszter- helyettesnek, a két mókamester író, Örkény István és Karinthy Ferenc járták a főváros üzleteit, és mindent kifogásolva azonnal kérték a panaszkönyvet, bejegyzésük alá Sőtér István nevét írták. Elmentek az egyik Tüzép-telepre is, ahol a szén szemrevételezése után rögtön kérték aTovább…
Elmesélem neked, most milyen a tavasz, mikor gyümölcsfák langyos szirma havaz, felébred, s boldogan futkos sok halk bogár, fény villan, s eloszlik a hajnali homály. Míg élek, itt leszel minden tavaszban, minden érted sírt, idéző szavamban. Min könnyen, szívesen léptél, hajlong a fű, s jó a hasznos tájba feledkezni, haTovább…
Mezítlábas ez a járvány, homokká hullt szobor márvány, tapogatjuk homlokunkat, ezen már a semmi múlhat, vagy mi megyünk, vagy ők visznek, ha befogtak, nem erisztnek, a koporsó bádog, zörög, ha elindul, aki nyögött, csendben tűri a furcsa zajt, nem belőle, nem onnan hajt, aki tolja, csoszog, sánta, temetőbe társa várja.Tovább…
Nem kaptál kölcsönt, mégis vagy adós, az ilyen balfék mindenütt kapós, ha baj van vele, csihadj, leintik, így volt ez eddig, így lesz ez mindig, ha nem tanultad meg, megtanulod, vagy te szegény és méretes tulok, de hát mit csinálj, erre neveltek, kik Dózsa trónjánál szerepeltek, melegítették a tüzes fogót,Tovább…
Bűnhődünk mind, a legártatlanabb is, mert eszünk, alszunk, levegőt veszünk, vétkünk születéstől nőtt, nő velünk (ordítok, úgy fáj! – istenem, te halkíts!) Az út elfogyott, bűn dúl, jó kihalt itt, bűn és remény annyiféle – letűnt, s nincs kinek mutogatni a sebünk – vállalt mellett pusztít a szende balhit. Minden,Tovább…
A vers sosincs kész, kell fúrni-faragni, hogy költője kedvére alakuljon: doboljon, ne legyen a rím se talmi, gondolat se kerengjen unos-unton. És amikor késznek látszana végre, érzi az ember: a kényszer bicsaklik, s próbálkozik: melyik tagot cserélje, s bár titkolná, az izzadság kiszaglik. Könnyűnek látszik ez, de lelki járom, azTovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.