apám meszelt ballonkabát hófehér árny a morfogenetikus mezőben felhő vagy léggömb lett, angyal talán – egy marék lepke tánca anyám egy csokor szigorú-kék zsálya – egyszer kővé változott, aztán az égbe emelt bőrömön porlik most is mosolygása, mikor kérges fehér arcát kezembe ültetem – te meg ott ülsz fenn egyTovább…

Gramofontölcsér talán a lendület sodort el eddig – persze tudom te mindig ott lennél szívesen hol még sosem jártál az összekötő egyenesek nyomán létező és képzelt világaid között mint jégvirág a lecsorgó csendben ha meleg kendőt lebbent ablakod alatt a tavasz és az olvadt érpályák rácsosra rajzolják a tejüveget talánTovább…

Vall(om)ás Nem kell, hogy az ember bevallja. Belül mindenki egyedül van, akár az imából kiforduló arca; tétova – és olyannyira gyámoltalan. Elől a megváltás némasága, mögöttünk a fájdalom evez. Mosolyod kövekbe mártod – gyönge vagy. Ajkaidra kavicseső permetez. Én nem érzem a létet tehernek, csak néhány sziklát hordok vállamon. HaTovább…

Illúzió Arcod lobogó brokátmező. Mélytengeri árok a szemedben. Mosolyod méregben oldott kép; könnyű és szép, s mint harcoló egység, végletekig kegyetlen. Csarnokvizedben merülök – maroknyi vászon a mélykék tóban. Halaiddal úszom, hártyás szárnyak, s fátylad mögött rejtőzködve a pompás illúzióban. * Arctalan amit leírok, meghatároz, pedig én határozottan nem vagyokTovább…

Érzés Hányszor néztem erkélyekről, kémleltem az eget, a fák tetejét… és a betonszürke házak közt éjjel a büszkén égő csillagok erejét. Szavaidra feküdtem esténként és nyirkos csend volt paplanom. Fényben ázott minden álmunk, bíbor vérem ereidben hagyom. Árnyékodban sétálok a parkban, nyomomban kósza levél ballag – és ott a lugasokTovább…