Tavaly októberben megénekeltem egy versben a kert mélyén magasodó kéményt, amelynek peremén, fent a magasban most szerelmes galambok ülnek, egymással incselkednek. Két vihar között a ritka napfényes órák egyikén a kerti ösvényen, a régi padon ülve figyelem őket. Kivételes csend van, szélcsend, és emberi csend, csak a galambok burukkolása hallik.Tovább…

Jól emlékszem még gyermekkorom rettenetére, mely akkor fogott el, ha áttetsző fehér bőrömet szemléltem. A bőrt, amelyen látszólag szeszélyesen kanyargó, tekergő kék erek hálózata ütött át, s én elképzeltem, ahogy ezek a kék érkígyók életre kelnek egy napon, és ami addig bent kígyózott a vékony bőr alatt kézfejemen, majd mindTovább…

Mostanában gyakran álmodik megint. Álmai megszínesítik a hosszú, egyedül töltött éjszakákat, már nem magányos, elfogadta a sorsát, megéli azt. Mint ébren olyan sokszor, éjszaka is emlékezik. Dolgozik az agya, eléje vetíti a régmúlt képeit. Ezekben az álmokban van, hogy valós események idéződnek fel, máskor pedig fantáziája játszik vele, és filmszerűTovább…

Olyan közel A szemközti ház hetedik emeletén, olyan közel hozzám, hogy néha azt hiszem, kinyújtott kezemmel megérinthetem, szintén reggel van, ablakok nyílnak, lámpákat fel-majd lekapcsolnak, tükröződik a felkelő Nap fénye az ablaküvegeken. Egy ember felhúzza a redőnyit, nyújtózkodik, majd ráérős mozdulattal öltözködni kezd. Eltűnődöm a látványon: szinte tükörképemet látom, ablakkalitkákbaTovább…