ballada addig nem halok meg míg nem látom a tengert sokszor elmondta míg végre elmehetett egy hétre a horvát tengerpartra mit láthatott függönyként tengerre hulló horizontot csillagokkal hátukon határtalanba táguló hullámokat vihar színét az égen és a vízen és miről beszéltek kettesben a tengerrel mikor senki nem zavarta őket nehézTovább…

A lányom (Dcera) Remélem, hogy amíg a kenyérért megyek, el fog ütni az autó! kiabáltad otthonunk kellős közepén Egész idő alatt amíg meg nem jöttél ridegen állt bennem az élet mint egy dór oszlop Most ülj az asztalhoz vegyél egy kis vajat szilárd és fehér mint a fal és készüljTovább…

mint ujjaid között a homok peregnek a percek s perceg szúként felfalva a pillanatokat míg véget nem ér egy falat kenyér csak kegyelem tettek nélküli önzés hogy álmod ne kísértse kimondatlan a „mea culpa” templomod hideg csendjét megzavarva a lépéskényszer nem szabadság a fal is túl közel hol minden kimondatlanTovább…

meg kell hallani itt a csöndet ahogy a fűszálak csörögnek és talpig fehér gyászban hervad a gyöngyvirág a hó alatt szunnyadó tavaszi tájat a halkuló partitúrákat ahol húrként feszül a törzs és a gallyakkal utolsót roppan a szélhegedű a zene mögött a gyérülő réteket az elvesztett lombot a bokros füstötTovább…

Szemöldököd ívét, márványfogad, térded, Kőmíves Kelemen szerettelek téged. Szerettem, szerettem két erős karodat, finom ujjpercedet, csillag homlokodat. Szerettem jövésed, szerettem látásod, vártam ölelésed, nem hittem bántásod. Büszke volt a szívem, szép fiaink apja, fiakat csak az kap, kinek Isten adja. Kelemen kőmíves, mégis elárultál, erős kövek közé mégis bezárattál eTovább…

Érkezik az eső kimossa a várost, néhány utca bokáig vér, a Nap hal. Fuldoklik a járda, nyakán árok, a könyvek felvarrt redőnyök műanyag ablaktokba csapódva. Este a fény körül forog minden, a világ, meg az összes mocska. Falakon vacogó ég, asztalon hidegtál. Második fogás hal és porcelán füge, a monszunTovább…

Akkor kellett volna megölnöm,  mikor egyszer láttalak meztelen, a nagy konyhakést beledöfnöm hasadba, mely volt számomra verem. Megölni, s vérben elszaladnom túl a léten, túl a csillagokon. Miattad könnyekre fakadnom, ahogy sírásban telt gyermekkorom. Ott kellett volna kitörölnöm a lelkemből, lúgozni agyamat. Iszonyattal vágyban pörölni – a látvány után bűnnekTovább…

még csendes a madárvonulás útja de mindig kibomlik a szárnyakban a honvágy százezer éve vérét ajánlja a bárány hogy ne váljunk hollóvá ne vájjuk ki egymás szemét de ki akasztja fel korgó hasa fölé az elismerés aranynak látszó pléhmedálját ki fogadja el a hallgatás ezüstpénzét ki sóvárog az igazság utánTovább…

még dajkáltam a csendet hálával telt ölembe s fölém hajolva egy lett gyermeke és öregje a vasbeton reggelnek az elefántok talpaival taposott esteknek rozsdás műholdak hamvában a szakállas reggel rózsaszínre festett ahogy álltam a hóban bal zoknim feslett s lábujjam nevettem de levettem végleg arcom a szomorúságról és csak pirosTovább…