Rolleren Utak gubancán jön felém hidak ívein át az elérhetetlen alattam zúg a részeg folyó gyötört aszfalt szomjas járda hajam szanaszét célszerű formák sikált mozdulatok színek zengenek házak tornyok biccennek utánam az idő szolgája harangot kongat lengő szoknyák illatok kísérnek világtalan lámpaoszlopok lüktetve űznek rajzos arcom üvegen sokszorozódik szemeim eltévedtTovább…

Daphné Python, a déloszi sárkány legyőzése után, Apollón büszkeségében eltelve, – vagy csak unatkozva, fene se tudja, mit hoz a holnap – meglátta Erószt, amint görbe íját éppen felajzza. – Pajkos gyermek, mi dolgod e hősi fegyverrel? Nem a te kezedbe való az. Aphrodité fia csak nevette, csibészen ránézett aTovább…

Ecetfa Tűzfalak tövében, gangos házak szűk udvarán, csorbult kockakövek között is megveti gyökerét, él, s az élni-akarás diadalával küzdi le az embervilág magátsebző ártalmait. Az idő élettelent és élőt vegyítve múlik, vedlett vakolat-ruhája alatt sápad a ház, a lakók éveiket vesztve vénülnek, míg az ecetfa évszakokon át őrzi lényegét, csendbenTovább…

A friss lap még nyomdaszagú, telis-tele bölcs és érett képletekkel, őshonos virágok, jóllakott csillagok képeivel. Okos ábrák, meredek görbék, szabadon keringő űrhajók, a vasalt ismeretek terítik be panasszal teli színes éveimet. Szárny nem emel, mikor idegen szavakkal teletömött, zápor-vert kéziratok gyötörnek, fecsegő sorok szikla-torlaszain kell átjutnom. Hűséges grafitvégű szerszámommal teszemTovább…

Visszafelé pörgetem filmemet, kattog a vetítőgép, hátrál előlem minden, aki megölelt már szedi lábát, felém fordulva távolodik, a mosoly eltűnik róla, messze kerülve még néz, aztán észre se vesz, miközben háttal haladva is ügyesen kerülgeti azokat, kiket nem is láthat. Villódzó filmkockák libbentik tovább a képeket. Emlék lesz, ami éppTovább…

Szelíd sóhajjal (A szem hatalma) Az ablak függönyös négyszögén át küldi a szobába a reggel az éhes színeket. Könyvek gerinchajlásán címbetűk kürtjei kiáltanak, egy Rimbaud kötetből[1] halk hóvirág a, bíbor i kacag ki, és viola sugarú ó zenéje világol elő. A fotel vörös bársonyába süpped a délelőtt.  A fények arcotTovább…

Mai vonásaid függönye mögé lesek. Játékos arcod éveim lejtőjén hol felém jön, hol búcsúzik, olvadó hó nedves szellője ér el, gyöngyvirág, orgona, rezeda tavasza magasba emel. Egykori hajad halk illata becézve elém leng. A teremtő emlékezet megszakad, eltűnik, forgat, és táncolva visszavisz. Enyém vagy, – mégis idegen. Piano és forteTovább…

A színészek most némák, a direktor halk hangját lesik. Még nem tudják esténként más testbe nőve mivé lesznek, s a siker kire nyitja majd szirmait. Kihull hamar, a díszletek jelenéből, ki jeltelen marad. A plüss-színű homályban a szereplők szemlyukas maszkjai 1 még keresik szerzőiket. Forr a csönd. Hitünk foszlik könnyűTovább…

Más vagy, hiába préseli benned is szív a vért, és agyadban hiába futnak szellemfogaton a szabad gondolatok, rajtad ül, a végső alkuig, a tüzes vas nyoma. Aki rád néz rögvest látja rajtad a soha el nem tüntethető jelet. Feléd kúszó kígyó-viselkedése mutatja minek tart valójában. Nem bújhatsz el. Mint sántátTovább…

Járj és láss! Kicsiny eleven lakhelyeden ma jeles napra keltél, az ismeretlen felé igyekezve, mint felhőn járó églakó, ha földre száll, megtetted az első láb-emelő lépéseket, s négykézláb-teredet hátra hagyva, sugaradat a vége sosincs szoba messzeségébe vethetted. A játékautód berreg kezedben, s nagyobbnak tűnik, mint a valódi, az ablakon túli,Tovább…