Whiskys pohár és félig szívott, elhamvadt cigaretta az asztalon. Ennyi maradt apám után. A lakásában vagyok s annál az asztalnál ülök, aminél a legtöbb idejét töltötte. Akárhányszor nála voltam, mindig a kanapé bal oldalán ült, szétterpesztette a lábait és az előtte lévő dohányzóasztalon könyökölt. Ujjai között égő cigaretta, előtte egyTovább…

Emlékszem a színekre. A lángoló pirosra, a lágy kékre, a megnyugtató zöldre, a rikító sárgára. De már csak az emlékezetemben látom őket. Ha kinyitom a szemem, csupán szürke és fekete foltokat látok, azt a két színt, amit a leginkább utáltam egész életemben. Mindkettő sötét, unalmas és elszomorító. Amióta az eszemetTovább…

Csak a fülemben motoszkáló zúgást hallom. Semmi mást. Őrjítő ez a véget nem érő hangzavar. Egy kórteremben ülök, az ágyamon, az ablak mellett. Nézem, ahogy esik az eső. Már nem hallom, ahogy az esőcseppek az üvegnek koppannak, csupán nyomaikat látom a felületen. Soha többé nem fogom már hallani őket. MozgásTovább…

Emlékszem arra a napsütéses délutánra. Nagymamánál voltam, a kertben ücsörögtem. Imádtam ott lenni. A cseresznyefa alatt ültem egy kisszéken, ami az én hétéves méretemnek volt tervezve, ez volt az egyedüli, amiről nem lógott le a lábam és a talpam rásimult a dús pázsitra. Mindig mezítláb voltam. Hiába könyörgött Nagymama, soseTovább…

Felnőtt a kislányom. Nehezemre esik beismerni ezt a tényt, de attól még igaz. Mintha csak tegnap lett volna, hogy a rideg, kórházi falak között a kezembe vettem és magamhoz szorítottam, hogy megnyugtassam. Az volt az első alkalom, amikor megvigasztaltam. És utána még számtalanszor megtettem. Fülsüketítően visított, mint a kisbabák általában,Tovább…

Mari kiáltását hallottam. Aztán Peti nevetését. Majd egy csapódást, amit éles koppanás követett. Az angyal leesett. Begurult az asztal alá. A homok kiszóródott a szőnyegre. Ekkor Emese lépett a szobába. Mikor meglátta, hogy édesanyja ott hever a szőnyegen, akárcsak a kinti kosz, amit a gyerekek szoktak behordani a kertből, kiesettTovább…