Tóth Gyula – Rusvay Balázs: A fekete halál balladája

(“Mind meghalunk!”)

1.
,,Mind meghalunk… teriácát* végy!”
-vigyorgott a hájas kalmár,
s pestismaszkban jött érte húsvét
péntek, a bűzhödt döghalál.
,,Még adj időt! – eladnám minden,
harácsolt mocskos kincsemet…
-de késő vinni bármit innen…,
pokolba bolhás ingemet.”
És vonta is már csontkezével,
lágyék martan, hörgő kufárt,
csengettyűzve húzta közszégyen,
s hullt zsebéből véres krajcár.
– Röhögve csórhat mind a bankár,
s a parlament is közvetett,
deresre verve minden zsivány,
Hádészban egyként bűnhődnek!

2.
A számlagyáros fehér ingben,
ki headsetjébe ordibált,
a vén szatócsnét szidta éppen,
hogy lisztet, cukrot nem talált.
A vállán kop, kop… Moccanatlan:
„Oly ismerős e csontos ujj!”
S a bal fülére parancs vakkan:
„Te semmi féreg, felborulj!
Ma nem segít ügyvéd, se bíró,
kit pénzed kent meg vastagon,
imát hiába mond a kígyó,
hol báránynak sincs irgalom.
Hisz én voltam az álmaidban
a korhadékos föld szaga!”
S a vén szatócsné szeme villant,
miként egy éles, bölcs kasza.

3.
A ’’lócsiszár” se vett gebét már,
s a kocsit rozsda falta fel,
az asszony kifent pörös száján,
csak panasz dőlt, mint márkajel:
,,Te Józsi, mennék már a strandra,
de zárva mind, s csak hervadok,
kifekszek inkább itt a gangra,
hadd lessenek a szomszédok!”
De bele csippent sejhajába,
-hinné azt, rossz-büdös kölke-
s lökte is már halálra váltan,
nyekkent mélyen nyírkos földbe.
-Lusták voltunk, hiúk és hűtlen,
s most pondró legel csecsemen,
végső szeretőm örök tűzben,
a kárhozatig felesel.

4.
A megtaláltak**éji őre,
ki mindig nyájas (Nem csoda…),
még hazaért a kakascsőrre,
még aludt nője, kisfia.
A nyakkendőjét meglazítván,
mit felpumpált a kerge vér,
a lelkén nem, de kisgatyáján
nyomot hagyott a ferde éj.
S a szekrényből – Ó, Krisztus Király!-
„járása mint a rémeké***”,
egy meggyalázott, árva kislány
kacsáz a rémült rém felé:
„Nem öllek meg, nem jutsz a földbe,
szánok neked más végzetet:
E fostos ágyban mindörökre
pelenkázzon, ki még szeret!”

5.
,,Aranyba s bíborba öltöznek****”,
bár nem is fukszos rapperek,
mind a közjólétért fröcsögnek,
az öltönyös gazemberek.
Filantróp vagy szétgyúrt behajtó,
ez ólnak mind a fajzatja,
itt mossa mancsát vén helytartó,
s emberistent felmagasztja’.
Hitelbe fullad mind a pórnép,
s ,,csak én fogjam be a pofámat?*****”
intézményesült itt e kórkép,
uzsorába reccs bokával.
“- Csak egy font húst engedj kivágjak,
s az árváid, mint hű barom,
terelgetem mind szavazásra,
s szűz lányod lesz a ribancom!”

6.
A Csönd omolt a városokra,
kussoltak falvak és tanyák,
s a házak ablakszem lehunyva
vigyáztak ifjat, nagymamát.
De ím, a bolond, világ rossza,
egy kanna borral útra kelt,
s köpött a Szenthárom’ szoborra,
mit millió patkány emelt.
A kővé dermedt lázas ember
felült a virrasztók alatt,
és mind a szent, öreg halálfej
egyként üvöltött átkokat:
„Pusztuljon hát, ki szart a Jogra,
ki megpörölte istenét!”
S egy girhes kutya megmorogta,
ki bolond volt – oszló szemét.

7.
A Notre-Dame-nak csonka tornyán,
ministráns ifjú szédelgett,
és szerte szórta szapult torkán,
a gyalázottak émelyét:
,,Ha van igazság Jézus herceg,
e kurta éji falloszon,
Mi Asszonyunk lángolva sercen,
s kereszt inog dölyf ormokon!”
,,Majd bízd reám!”- szólt csúf kísértet,
s zuhant is, freccsent vére ki,
a tér fölött, mint dög kísérlet
a Hold úszott be, kémlelni.
– Álszentek voltunk mind ahányan,
s a jóra seggel forgó lelkek,
dúlt égre, szennyes kisgatyával:
Irgalmazz nékünk Halál herceg!

8.
(Az ablaktáblád sarkig tárd ki!
A kint ma minden gúnyt kiöl.
És hallga’, hallga’, Dezső bácsi
hogy énekel a Semmiről!
Mit sosem tudtál elfogadni:
fütyülve jő November Úr.
Csak bújj a „paplan alá, hajcsi!”******
Tik-tak-tik-tak: férgekbe hullj!
Vagy emeld hát büdös pofádat,
sárgult szemed az égre fel:
úgy szép a szív, ha nincs bocsánat,
ha tudja, menni, menni kell.
Ha tudja, érti, egy az átok,
hogy örök csak e rossz betyár,
hogy minden lélek csak zarándok:
ki porból lett – ki porba száll.)

Páratlan számú strófák: Tóth Gyula
Páros számú strófák: Rusvay Balázs

*A gyógynövénykeverék, amivel megtöltötték a csőrt, a teriáca volt, melynek első receptjét V. Mithridatész pontoszi király udvarából ismerjük, az I. századból, és aminek előállításában a koraújkori Velence nagyhatalomnak számított. A teriácához 45-70 összetevőre volt szükség, olyanokra, mint kígyóőrlemény, szarvasherepor, egyszarvú agyarának pora, egy narválnak a foga, borseprő és ópium, mirha, méz és viperahúspor. A számtalan összetevőn túl az emberek hite is hozzátett a hatáshoz: úgy gondolták, a csodaszer gyógyítja a pestist, az összes járványos betegséget, a tüdőbajt, jó mindenfajta mérges csípésre, kutyaharapásra, lázra. A teriáca, mely évszázadokig szolgált általános gyógyszerként, a 19. században elég gyorsan kiment a divatból.
** A Nagy testamentumban ezen a néven említi Villon a lelencházat.
*** Szó szerinti idézet Vörösmarty Mihály A buvár Kund című balladájából.
**** A teljes idézet: ,,Azok a tolvajok, akik az egyesek tulajdonát lopják, a börtönben morzsolják életüket. Azok a tolvajok pedig, akik közjavakat lopnak, aranyba s bíborba öltöznek.” -Cato-
*****Idézet Francois Villon, Ballada a Parlamenthez című verséből, Faludy György átköltésében.
****** Szó szerinti idézet Babits Mihály, Ősz és tavasz között című verséből.