Hajnal Anna szavai közt sétálva;
1907-1977
Hetven év hollózó hűség.
Altató kagylóbúgás, mégis ébren.
Csöndáldozat. Az idő csak
csiszolt kő a szél szemében.
Mint a madarak, a levegő gödrein
átzuhanva kicsit még megpihen.
Nem indul délnek vándorútra
az egyformák közt másmilyen.
Visszatartja meglelt könnyűsége,
a másik önmagával azonos viszony.
Áttetszőn áll a kettős homályban.
Lakható szíve csillag-garnizon.
Hová is vigye vétkét, ha van.
Minek pörögni, mint a trenderli.
Megtért magába. Maradása okát
ősi képek igazában meglelni.
Mert nincsen mód választani.
Hangtalan nyílik és zárul a mély.
Csak az látja az éj fodrozatlan
fényét, akiben nő a szenvedély.
Feljött a hold, mint rendesen.
Megadja a módját, látod.
Színezüst tükröt minek is tartanál.
Tiszta az ég. Kezdődik ragyogásod.
