Veress Tamás grafikái

 

Áthozat

 

Benkő Róbert

 

Benkő Róbert

 

Bori + én

 

Dresch Mihály

 

Élő szövet

 

Fagyhal

 

Grencsó István

 

Itt-ott

 

Június harmadika

 

Kering

 

Óda

 

 

Bemutatkozik Veress Tamás grafikusművész

Életem során a helykeresés, elbizonytalanodás kötelező körei újból és újból feszültségeket keltenek bennem. Alkotó ember lévén ezek a feszültségek versek, képek, kompozíciók formájában öltenek belül testet.

Ha megindulnak a tolófájások, világra kell őket hoznom, nem tehetek másképp.

Mindegy, hogy verssorokként, rajzokként, fém- és farostlapok összecsavarozásával, betűkompozíciókként, vagy festett, mélyen bemart, visszacsiszolt fafelületek formájában, de helyet követelnek a nap alatt.

Időről időre meg is kell őket mutatnom a világnak, így tehetek hozzá, így járulhatok hozzá a nagy egészhez és ezáltal találhatom meg újra és újra benne a helyem.

Életem döntő részében a tipográfia, a képzőművészet eszközeivel fejeztem ki magam.

Ám látnom kell, hogy sorsdöntő időkben csak a vers marad, amivel „képes” vagyok elmondani a megrajzolhatatlant, a lefesthetetlent.

Első verseskötetem a 2011 és 2015 közötti időszakot öleli fel, annak a kitérőnek a tanuja, amit ebben az időben írtam le.

1967. december 24-én születtem Budapesten.

Szüleim: Opra Gizella Divattervező Iparművész és Veress Miklós Kerámikus Iparművész

Középiskolai tanulmányaimat a Kaffka Margit Gimnáziumban végeztem. Mesterem ebben az időben Fischer Ernő volt, legnagyobb hatással Kondor béla munkái és Szalai Lajos tollrajzai voltak rám.

1986-87 között a Pannónia Filmstúdióban dolgoztam rajzolóként.

1988-92 között a Magyar Iparművészeti Főiskola (MOME) hallgatója voltam, mestereim Pálfi György, Molnár Gyula, Baska József.

1992-ben Alkalmazott Grafika – Tipográfiai szakon szereztem főiskolai diplomát.

1992 és 1994 között a Lintas Budapest Reklámügynökségnél dolgoztam Art Director beosztásban.

1994-től 2008-ig az Art Force Grafikai Stúdióban voltam tulajdonos, művészeti vezető, 2005-től 2008-ig ügyvezető igazgató és vezető tervező is egyben. 2008 óta a Café Design vezető tervezője vagyok.

 

Kiállításaim, díjaim:

1994 KETTEN, közös kiállítás édesapámmal, Veress Miklóssal, Mezőtúron
1998 Műkép Biennálé II. Díj
1998, 1999 Pack Print Díj
1998-99 Internationals Jahrbuch Communications-design
1999 Type Directors Club, Certificate of Typographic Excellence
1999 European Design Annual 4, Certificate of Excellence
1999 POSTSCRIPT, tipográfiai kiállítás (Tölgyfa galéria) illetve könyv
2000 Közös kiállítás édesapámmal, Mezőtúron
1999-2002 Hungaropack Díj
2002 TRAKTA, Grafikai kiállítás az Élőfejek csoport rendezésében, Vigadó galéria
2003 Aranyrajzszög Díj – A szuverén alkalmazott grafika díja
2005 Csoportos kiállítás, Budakeszi
2005 Aranyrajzszög Díj – Az utóbbi évek kiemelkedő grafikai tevékenységéért Díj
2005 Budakeszi álmodik, csoportos kiállítás
2006 Budakeszi rajzol, csoportos kiállítás
2006 Agyag és Betű Mezőtúr, Túri Fazekas Múzeum, édesapámmal, Veress Miklóssal
2010 Önálló kiállítás a Café Collage szervezésében
2011 Mezőtúr, Túri Fazekas Múzeum, édesapámmal, Veress Miklóssal
2013 Nagykörű, Galéria, édesapámmal, Veress Miklóssal
2017 Budapest, Malom Közösségi tér, Versek – Rajzok, egyéni kiállítás és irodalmi est
2017 Nemzeti Szalon 2017, Körülöttünk, Iparművészet és Tervezőművészet
2017 Játékosok címmel közös kiállítás Mezőtúron Nagy Attila szobrászművésszel

 

Szervezeti tagságaim:

Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága

 

Kis ízelítő Veres Tamás verseiből

ERÓZIÓ

Nincs kivétel,
síkidomokkal határolt,
sokszöglapú
testekként kezdjük,
hogy aztán idő haladtával
nagyszerű pillanatok,
értő társak,
méltó ellenfelek
hasítsanak, szeljenek le
kiálló részeket,
savas könnyek
marjanak lankásra
kezdetben büszke éleket,
Így csiszolódunk, épülve
pusztulunk mind íves
gömbölydedebbre.

*

ERÓZIÓ KONTRA

Nincs kivétel
gömbölyded puttókként
kezdjük, hogy aztán
idő haladtával
nagyszerű pillanatok,
értő társak,
méltó ellenfelek
hasítsanak,
szeljenek keresztbe
lankás részeket,
kéretlen vésők
pattintsanak
kagylós töréseket,
Így darabolódunk, épülve
pusztulunk mind élesebb,
síkidomokkal határolt,
sokszöglapú
testekké.